Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Márai titka a boldog élethez: az uzsonnabor

5K8A4458
2020.03.22. 14:33
"Éppen csak az íze és illata a bornak" – így jellemezte Márai Sándor azt a legfeljebb két kisfröccsöt, amit a feladatai végeztével, délután öt és fél hét között kortyolgat el az ember. Szalonnát és kolbászt, valamint érett olvasnivalót is javasolt az uzsonnaborozáshoz. De vajon tényleg jó ez? Nem egyenes út az alkoholizmusba? Kipróbáltuk, hogy elmondhassuk.

Az alkohol és az irodalom szinte kéz a kézben jár egymással: Hrabal és Tolkien sörös volt, Hemingway mojitós, Wilde abszintos, Fitzgerald gines, Kerouac margaritás, Poe brandys, Burroughs vodkakólás. És persze ott van a borosok népes tábora: Szókratésztől egészen Jane Austenig vagy Goethéig.

Mi, magyarok sem szűkölködünk kimondottan piás költőkben és írókban: gondoljunk csak Hajnóczy Péterre, a magyar irodalom legnagyobb alkoholistájára, a szorongása miatt iszákos Petri Györgyre, vagy épp Weöres Sándorra, akit felesége, Károlyi Amy kötelezvény aláírásával próbált rábírni arra, hogy ne fogyasszon napi fél liter bornál többet.

De nem nehéz folytatni a felsorolást: Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Krúdy Gyula, Ady Endre és Hamvas Béla – csupán néhány szerző a magyar irodalom történetéből, akinek a neve összeforrt a borivással, bár persze nem mind vitték túlzásba a dolgot, a bordalokat író Petőfi a valóságban állítólag inkább mértékletes volt. Vagy ott van például Márai Sándor, aki viszont piszkosul szerette a bort. Ő persze úgy fogalmazott, hogy nem magáért a borért rajong, sokkal inkább a borfogyasztás szertartásáért. “Nem a bor jó, hanem a borozás” – írta egy alkalommal. “Nem szeretem a bort. Csak iszom, igazán úgy, mint a savanyú medicinát, viszolygó ellenkezéssel, s mert nem lehetek meg nélküle” – fejtegette máskor.

Mikor két napot is kibírt ivás nélkül, a naplójába lelkesen a következőket véste fel: “Nagyszerűen érzem magam. Kitűnő dolog nem inni bort. Csak egy jobb dolog van, bort inni.” Vagyis Márai tényleg szenvedélyesen szerette a bort, de erről a szenvedélyről azt is tudta, hogy valójában a függőség játszótere.

Azonban igyekezett féken tartani és racionalizálni az alkoholfogyasztását, amit jól jelez, hogy a második világháború évei alatt Pesti Hírlap hasábjain, Caliban álnév alatt, egy komoly tudatosságról árulkodó, nem kevés önmérsékletet igénylő borozási szokásról cikkezett (Pesti Hírlap: Uzsonna-bor; 1942. október 30.), amelyet úgy nevezett:

uzsonnabor.

Az uzsonnaborozás lényegében a késő délutáni órákban való fröccsözést jelenti – Márai ajánlása szerint lehetőleg nem egy pince mélyén. “Az uzsonnabort délután öttől fél hétig isszák, szabad levegőn, a kocsma kertjében, mely ilyenkor csaknem üres még. A levegő tiszta, illatos. Néhány platán, szederfa őszülő lombja borul a magányos ivó fölé” – fest romantikus képet az író.

És hogy mennyi az annyi? Honnan tudjuk, mikor kell abbahagyni a délutáni ivászatot? Márai szigorúan meghúzza a határt:

Az uzsonna-bor soha nem lehet több, mint két kis fröccs. Éppen csak az íze és illata a bornak. Éppen csak az, ami jó a borból: a tűnődéshez szükséges kellék.

Márai Sándor
Márai Sándor
Fotó: Wikipedia

Egy másik, két nappal később megjelent cikkében újra előveszi a témát (Pesti Hírlap: Utazás a békébe; 1941. november 1.). Ebben “ősrégi magyar szokásnak” nevezi az uzsonnaborozást, és újabb javaslatot is tesz a helyes műveléséhez. “Szalonna és kolbász kell hozzá, s akkor nagyon egészséges” – írja.

És hogy miért pont a késő délutáni órákban kell innunk Márai szerint? “A nap munkás szaka ilyenkor már véget ért. A pihenés alkonyati ideje még nem következett el.” Hogy mire céloz ezzel? “Aki nappal, munka közben iszik, részeges fráter, nincs hozzá szavunk. Aki vacsora után nyúl először a borhoz, nem feltétlenül iszákos, de mindenesetre hajlamos, a nap gondjait enyhe bódulatba fojtani.” Márai szerint ez nem egészséges, “csak az uzsonna-bor egészséges”, aminek – mondja Márai – épp az a legnagyobb előnye, hogy délután még senkinek nincs kedve “komoly bormennyiséget fogyasztani”.

Én határozottan a második csoportba, a vacsora után iszogatók, az aznapot elfelejteni kívánók táborába tartozom. Az esti étkezések után a leggyakrabban sörrel vezetek le, rosszabb napokon viszont töményet (is) iszom. Sokkal rosszabb napokon akár kettőt-hármat is lecsapok. És léteznek annyira szar napok, hogy még az ivásnak sem látom értelmét.

Márai tudta, milyen egy igazán rossz nap

„Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a »túl«, ez a »sok« adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztel azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki a feladatot a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál.”

Márai uzsonnabora viszont felkeltette az érdeklődésem, ezért elhatároztam, hogy az esti italokat késő délutáni fröccsökre cserélem – legalább egy kis időre. Mikor az ember megpróbálja bevezetni az uzsiborozást az életébe, először is a helyét kell megtalálnia a napi menetrendjében. Az öttől fél hétig tartó időszak a legtöbb (dolgozó) ember életében a munka végét jelenti, ezért kiszemeltem magamnak az egyik szerkesztőségünkhöz közeli kocsmát, ahol aztán munka után felhajthattam a napi fröccsadagot. (Ez még természetesen a home office bevezetése előtt történt.)

Választhattam volna persze az otthoni erkélyt is, de egy jó kocsmának – hát még egy jó kocsmakertnek! – hangulata van. Ha mondjuk egy lugas, egy tornác, egy árnyas erkély vagy kert tulajdonosa lennék, akkor nem biztos, hogy a közeli kocsmát vettem volna be. Viszont kertes házam nincs – tényleg nem volt más választásom. A kocsma kiválasztásán egyébként sok múlik, ne féljünk válogatósak lenni, ha nem jött be egy hely, vagy pont a presszóhangulat hiányzik belőle, ne menjünk többet, inkább keresgéljünk tovább.

És hamarosan felmerül a következő kérdés: mi különbözteti meg az uzsonnaborozást a  műszak utáni piálásnál? Azt már tudjuk, hogy az ajkai melósok távcsövezésnek nevezték azt a mozdulatot, amikor munka után kezükbe vették a jól megérdemelt két hosszúlépésüket és egy tüskéjüket a kocsmák pultjainál. És én például épp azzal nyugtattam magam, hogy az egy vagy két fröccsöm mellé legalább töményet nem iszom.

De tényleg jó ez?

Ha szeretjük a fröccsöt (vagy hogy kövessük Márai gondolatiságát: a fröccsözést), az uzsonnabor valóban megédesítheti a nap szóban forgó időszakát. Sokkal jobb hangulatban telik tőle az esti bevásárlás, a villamosozás, a zuhanyzás, vagy voltaképpen bármi, amit közvetlenül egy vagy két fröccs után végez az ember.

Márai ráadásul további tippeket is ad az uzsonnaborozás élményének tökéletesítéséhez. Az egyik cikkében ugyebár azt javasolja, hogy a fröccsünk mellé fogyasszunk szalonnát és/vagy kolbászt is – vagyis az uzsonnaborozást lényegében a valódi uzsonna irányába próbálja meg terelgetni. Egy mai kocsmában már talán furán venné ki magát, ha előcsapnánk egy vekni kenyeret és egy jókora darab szalonnát, majd a zsebünkből előrántott bicskánkkal nekiállnánk magunknak katonákat gyártani, de a saját portájukon uzsonnaborozók akár ezzel is fokozhatják az élményt. A kocsmásoknak marad a ropi, vagy ha jól választottak maguknak ivót, a fűszerpaprikával hintett zsíros kenyér.

Amikor Márai az uzsonnaborról írt, a szellemi táplálékról sem feledkezett meg. “A borhoz délután lehet még olvasni is: nincs tisztább öröm, mint érett bor mellett érett könyvet olvasni.” Ehhez csupán egyetlen gondolatot tennék hozzá: olvasni csak úgy érdemes, ha közben nem üvölt a fülünkbe a rádió vagy a zenegép. Bár egy kocsmázó férfi kifejezetten jól mutathat egy pohár fröccs és egy fontos mű társaságában, a komolyabb olvasmányok kocsmai befogadására nem mindenki képes – én például biztosan nem. Amikor látszólag semmi említésre méltó nem történik, általában még akkor is túl sok inger éri az embert a presszójában: duruzsolhat a tévé, új, korábban sosem látott vendég érkezhet, akit majd mindenki alaposan végigmér, vagy mondjuk valaki vadul szentségel, mert épp elveszített egy labdát a flipperen.

DMOHA20180803007
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A könyvszerető uzsonnaborozóknak én éppen ezért a füveskönyveket javaslom, amelyek rövidke, lényegretörő gondolatai nem igényelnek hosszú ideig tartó fókuszálást, ám jókat lehet merengeni rajtuk. Én most éppen az okkultizmusban és a misztikában is járatos Gárdonyi Géza életbölcsességeire vagyok rápörögve, amelyeket A nyugalom édes kenyerén című kötetben olvashatunk összegyűjtve, de azok, akik igazán be akarnak máraizni, vagy nem félnek két lábon járó klisévé változtatni magukat, nyugodtan elővehetik az uzsonnabor nagykövetének füveskönyvét is.

Van veszélye az uzsonnaborozásnak?

Van, bizony, méghozzá az, hogy tényleg jó. Nem kell ahhoz addiktológusnak vagy dietetikusnak lenni, hogy felismerjük, mi Márai módszerének veszélye: a napi szintű alkoholfogyasztás magában hordozza a függőség kialakulásának veszélyét, odaszoktat a kocsmába, és könnyen lehet, hogy egy nap azt vesszük észre, hogy egyike vagyunk azoknak, akik már hétfőn borszagot árasztva zötykölődnek haza a villamoson.

Az uzsonnaborozás legnagyobb nehézsége szintén a kellemességéből fakad: a Márai által lefektetett szabályok legfeljebb két kisfröccsöt engedélyeznek, ám amikor az ember hangulatba jön, nem könnyű megállnia, hogy ne folytassa az italozást. Bevallom, esendő, akaratgyenge emberként nekem például pont az volt az uzsonnaborozás legnagyobb kihívása, hogy ne folytassam, amit elkezdtem, és ne igyam le magam már este nyolc előtt – a jó hangulatom fenntartása érdekében otthon azért ezt-azt még talán bedobtam, de a részegségig soha nem mentem el, még pityókásságot sem tapasztaltam.

Aki viszont kellően megfontoltnak és erősnek érzi magát, az olykor-olykor tényleg meglepheti magát egy-egy késő délutáni fröccsel. Pár napnyi uzsonnaborozás után ugyanis megérti az ember, hogy ez az egész valójában nem magáról a fröccsről, hanem a mértékkel történő borfogyasztás luxusélménnyé emeléséről, önmagunk felelős jutalmazásáról és az önmérsékletről szól. Ezt pedig tanulni kell. Még az sem biztos, hogy fröccsel: egy szelet csokoládé vagy a kedvenc gyümölcsünk úton hazafelé talán még jobb társunk lehet ebben.

Többet, sokkal többet élni fűvel, növénnyel, gyümölccsel

– javasolta Márai is, aki nemcsak a borról tudott ódákat zengeni, hanem az alma, a citrusfélék, a sárgarépa és a méz kedvező hatásairól is. "A test nagyon hálás, a legcsekélyebb figyelmet lelkesen nyugtázza" – vallotta. Jusson ez eszünkbe akkor is, amikor már a harmadik fröccsön jár az eszünk.

(Borítókép: A szerző a szeánsz gyakorlása közben - fotó: Németh Sz. Péter / Index)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!