És akkor hirtelen két teve dugta be a fejét az autómba

Csak ezen az égövön erről viszonylag nehéz megbizonyosodni, ritkán adódik lehetőség arra, hogy a koszos flaszterek Kittenberger Kálmánjaként tanulmányozzuk, miként közelíti meg az éhes zsiráf kopottfehér, tíz éve használtan vásárolt Suzukinkat. Pedig felettébb figyelemre méltó látvány. Ahogy lenyűgöző az elefánt is alulnézetből, amint a mondott Suzuki ablakán épp benyújtja az ormányát, hogy megszerezze azt a répát, amit a zsiráf meghagyott.

Kittenberger, a nagy Afrika-kutató a fekete kontinenst keresztül-kasul bejárta, viszont valószínűleg soha életében nem jutott el oda, ahova bezzeg mi igen: Szada nagyközségbe, Gödöllőtől északkeletre, Veresegyháztól délnyugatra, Budapest határától mintegy húszpercnyi vándorútra. Szadára, ahol egyszerre akár két teve feje is befurakodhat a kormány és a fejünk közé. Márpedig egy tevének meglepően nagy feje van.

egy szomorú apropóból hozva ki a legjobbat. Itt kényszertáborozik ugyanis a járvány miatt a cirkuszosok körében világszerte ismert utazó társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a hatodíziglen cirkuszi családból származó, a szakma legnagyobb díjait elnyerő ifj. Richter József cirkusza.

Ahogy a szórakoztatóiparban mindenkinek, úgy nekik is le kellett mondaniuk a turnéjukat, sőt nemzetközi fellépő gárdájuk egy része is Magyarországon rekedt velük a járvány kitörésekor. Fellépti lehetőség nélkül maradt a Magyar Nemzeti Cirkusz 70, valamint a szintén a családból kiindult Richter Flórián Cirkusz 35 alkalmazottja. És az a száz állat, amely velük együtt Szadán várja a járvány végét. Ezért találták ki Richterék, hogy egyrészt a hatalmas, több tízmilliós pénzügyi veszteség csökkentésére, másrészt a kényszerű semmittevés helyett kialakítanak egy öthektáros területet az állatoknak, és szigorú felügyelet mellett beengedik közéjük az autós látogatókat.

„A szafari régi nagy álmom, de a megvalósításra egészen egyszerűen eddig nem volt időm, hiszen Magyarország legnagyobb utazócirkuszaként minden évben országos turnén vagyunk március közepétől egészen november közepéig. Most, hogy nem indulhatott el a szezon, adta magát, hogy belevágjunk” – mondja ifj. Richter József az Indexnek. Az indulás már május 1-jére ki volt tűzve, de ekkor egyrészt még gondot okozott, hogy Pest megyében érvényben voltak a szigorúbb kijárási korlátozások, másrészt meg olyan hihetetlen lelkes érdeklődés fogadta az ötletet, hogy szinte biztosan hatalmas tumultus alakult volna ki a bejáratnál füstölgő autókból és füstölgő tulajdonosaikból.

„Úgy döntöttünk, kivárjuk a Pest megyei korlátozások enyhítését. Mindemellett azt tudni kell, hogy hazánkban eddig nem volt ilyen jellegű szolgáltatás, rendkívül komplex feladat volt feltérképezni a lehetőségeket, és megteremteni a feltételeket, hogy minden szabályt és biztonsági előírást maximálisan be tudjunk tartani. Egyezettünk a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályával és a megyei Járványügyi és Állatvédelmi Osztály állatvédelmi felügyelőjével, velük közösen találtuk meg azokat a megoldásokat, melyekkel az előírásoknak minden szempontból eleget tudunk tenni” – mondja Richter. Így május 20-án új rendszerben, előzetes regisztrációval indult el a szafari: csak korlátozott mennyiségű, előre bejelentkezett látogatót engednek be, és mindenki legfeljebb egy órát tartózkodhat a parkban.

de már a következő héten is csak pár szabad hely maradt, az is mind munkaidőben. (Azóta újabb helyeket nyitottak meg - a szerk.) Aki emlékszik még a Magyarországhoz annak idején legközelebb lévő, Bécs melletti, gänserndorfi szafariparkra – amely egyfajta menhely is volt illegális tartásból lefoglalt vagy állatkísérletek elől megmentett állatok számára, és amely ennek ellenére sosem kapott állami támogatást, így hosszú küszködés után 2004-ben csődbe ment és bezárt –, az nyilván nem is lepődik meg a nagy érdeklődésen. Egyszerűen azért, mert 

Szadán tevéket, lámákat, zsiráfokat, elefántokat, lovakat, pónikat, zebrákat, szamarakat és az itt született zebmárokat – zebra és szamár utódjait – lehet közel engedni az autókhoz. A szabályok egyszerűek: csak fedett autóval és minimális sebességgel lehet behajtani, és ha etetni szeretnénk az állatokat (kizárólag az itt vásárolt eleséggel), tíz centire le kell húzni az ablakokat, aki meg fél az anyósülésre benyomuló egzotikusállat-fejektől, egyszerűen felhúzva hagyja az ablakát. A kevésbé veszélyes állatok egészen közel jöhetnek, az elefántok pont egy ormány távolságról, kordonok mögül lesik, mivel kívánjuk megetetni őket, és mindenütt jelen vannak a cirkusz tagjai, hogy odafigyeljenek az állatok, az emberek és az autók interakcióira, és ha kell, közbelépjenek.

És már a sajtó számára rendezett megnyitón is abszolút gördülékenyen működött minden: mind a megközelítés, mind a parkon belüli haladás tökéletesen megoldott, a munkatársak pedig hihetetlenül barátságosak és vidámak (más kérdés, hány ezer vendégig tart ki a türelmük). És a legbanálisabb veszélytől sem kell tartani, ami nem a tevenyál általi ruhaátázás – attól ugyanis tartani kell –, hanem a többi látogató mienktől eltérő tempója: a tágas területen több ponton is van elég hely arra, hogy megelőzzük, aki egészségtelenül sok figyelmet szentel kedvenc állatának.

A cirkuszi állatok tartásáról erősen megoszlanak a vélemények; negyvennél több országban már betiltották, ami érthető, hiszen a vadállatok természetes viselkedésmintáival ellentétes mutatványok betanítása erkölcsileg eléggé támadható. Ugyanakkor tény, hogy a szabályozások és a szakmai etika rég nem engedi meg a megfélemlítésen alapuló, csak a jutalmazó idomítást; ráadásul a már meglévő cirkuszi állatok használatának betiltása nagyon súlyos problémákat okozhat. Erről korábban részletesen írtunk ebben a cikkben:

Ifj. Richter József minderről azt mondja: 

Mi hosszú évek óta azon dolgozunk, hogy bebizonyítsuk, a cirkuszban is lehet jól tartani az állatokat. Most a téli szálláson megvalósult Safari Parkkal újabb lehetőséget kaptunk, hogy betekintést adjunk a kulisszák mögé. Itt mindenki saját maga megtapasztalhatja, hogy mit értünk azon, hogy állatainkat családtagnak tekintjük, és ennek megfelelően tartjuk és gondozzuk őket nap mint nap Szadán.

Tény, hogy a parkban a munkatársak sokkal inkább az állatokért dolgoznak, nem értünk – például folyamatosan itatják és locsolják az önfeledten porfürdőző elefántokat –, és azt is többször hangsúlyozták a Magyar Nemzeti Cirkusznál az elmúlt években, hogy az állataik szaporodnak, ami pedig nem jellemző szorongó, depressziós jószágokra.

Richter ehhez hozzáteszi azt is, bár hatalmas az anyagi kiesés, „nem kérdés az állatok túlélése.

Természetesen van tartalékunk, e nélkül egy cirkuszi intézmény nem is működhet, hiszen sok-sok emberi és állati életért vagyunk felelősek.

A kormány 350 millió forintos cirkuszi járvány-segélycsomagjából 1 millió forint jutott nekik, „részben eleségre elkölthető pénz, részben állateledel formájában”, de hogy a pontos kiesés mennyi lesz, azt majd csak az újrainduláskor fogják tudni megmondani. Most még azt sem tudják, meddig fog működni a szafaripark, bár jelen pillanatban biztosnak tűnik, hogy legalább június végéig, a hasonló attrakciókhoz képest nagyon olcsón (felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1500 forintos belépővel).

Mindebből aligha fog június végéig több tízmillió forint összegyűlni, de nem is ez a cél – mondja ifj. Richter József.

A szafari segítségével némi bevételhez juthatunk. És így legalább dolgozhatunk, és élményt adhatunk közönségünknek biztonságosan, a szabályozásoknak minden szempontból megfelelő módon. Ez egy mentőöv számunkra mind anyagi, mind erkölcsi, mind pedig mentális értelemben.

(Borítókép: Huszti István / Index)