Friderika
7 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

A szottyos krumpli a gyorséttermek igazi Achilles-sarka

ALR 4577
2020.06.07. 06:13

A járvány idején a bezárni kényszerült éttermek fennmaradásának egyik záloga az volt, ha átálltak házhoz szállításra. Meg is tették, a Netpincér felületén például egy hét alatt 500 új étterem jelent meg. Sok hely ódzkodott korábban a fuvarozástól, az új helyzet pedig rámutatott napjaink egyik igazi first world problémájára: arra, hogy a krumpli hamar szottyosodik, ezért nehezen utaztatható. Az egyik fővárosi gyorséttermi cég, a Zing Burger például azt mondta nekünk, ők sokáig azért nem váltottak az ételfuvarozásra, mert

a hamburgerkiszállítás Achilles-sarka a sültkrumpli. Nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy miért nem tudunk eleget tenni a vásárlói kéréseknek és elindítani a kiszállítást, de közben nem szerettünk volna lejjebb adni az ízélményből sem.

A tökéletes sült krumpli

A házhoz szállított ételeknél könnyű belefutni a kihűlt, puha, jobb jelző híján szottyos sült krumpliba, aminek oka egyrészt az akár 30-40 percig tartó utaztatásban keresendő, másrészt viszont a krumpli keményítő-tartalmában, fajtájában, illetve összességében a hasáb sütési és tárolási idejében is. Habár ez az egyik legegyszerűbb köret, az igazán jó sült krumpli elkészítése sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Fontos a krumpli mérete, a használt zsiradék, illetve maga a krumpli is. A New York Times cikke alapján a tökéletes sült krumplit

kétszer sütik át, magas keményítőtartalmú krumpliból készül, és sütés előtt hagyták pihenni egy ideig besózva, hogy veszítsen nedvességtartalmából.

A legmegfelelőbb krumplifajta is nagy kérdés, Amerikában sokan az úgynevezett Idaho burgonyára esküsznek, míg itthon többfajta krumpli közül választhatunk: az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács oldalán található határozó alapján léteznek salátának való (A-típusú), főzni való (B-típusú), illetve sütnivaló (C-típusú) krumplifajták. A C-típusú, enyhén szétfővő burgonyafajták szárazak, magas a keményítőtartalmuk, sült krumplihoz ezekre van szükség. Magyar fajták közül ilyen például a Kánkán vagy a Rioja, de jellemző fajta itthon az Agria és a Kuroda is.

Miért szottyos a sült krumpli?

Amikor a hasábok a forró olajba kerülnek, a krumpliban lévő nedvesség kicsapódik a krumpli felszínére (ez okozza a sercegős hangot), és gőzzé alakul át. Amíg gőz van, addig az olaj nem tud bejutni a krumpliba, ha viszont eltűnik, onnantól a keményítőre lesz szükségünk: ez fogja megvédeni a krumpli belsejét az olajtól, miközben a belül elakadt nedvességet is képes elszívni.

Alacsony keményítőtartalmú krumpliknál a gőz és a nedvesség a krumpliban marad, így kis idő után szottyosak lesznek. Ez a nedvesség persze a tökéletes krumpli esetében sem tűnik el (a kb. 100%-os sikerhez a duplasütést ajánlják először alacsonyabb, majd magasabb hőmérsékleten), egy idő után minden sült krumpli megadja magát. Így érthető, hogy a házhoz vitt krumplinak miért kihívás az utazás időtartama, miközben ráadásul lefedve, párában tárolódik, így még nehezebb kivédeni a nedvesség-faktort.

Halálra ítélt-e a házhoz vitt krumpli?

Kipróbáltuk a gyorséttermek kínálatát, a belga krumplis Bel Frit, a Burger King, a KFC, a McDonald's, illetve a Zing sült krumplijait is. Az utóbbi azt ígérte, hogy az új “Xtra Crispy sültkrumpli egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett burgonya, mely képes a sülés után a hasábburgonya ropogósságát hosszan megőrizni.” 

A legmesszebbről érkező étel is csak negyedórát utazott, de így is kijelenthetjük, hogy a sült krumpli valóban a házhoz szállított menü legnagyobb kihívása. Ugyanis nem segít rajta a mikro, az egyetlen, ami megmentheti, ha otthon pár percre sütőbe rakjuk. Tapasztaltuk azt is, hogy

  • az idő mind az öt krumplit elég gyorsan kikezdi, érdemes kézbe kapás után nekiesni;
  • a vékony krumplik tovább bírják, a vastagabb krumplikat gyártó éttermek krumplijai akár már az utazás során feladják (nálunk ez a KFC-nél volt);
  • nagy krumpliboxokat a legkevésbé érdemes rendelni, a krumplik fele ehetetlen lesz, mire eljut hozzánk;
  • fontos tapasztalat az is, hogy krumplit házhoz szinte soha semmilyen körülmények között nem érdemes szószok nélkül rendelni: ha már minden elveszett, azok valamennyire még megmenthetik.

Az indexes összesítés alapján a frissen fogyasztott kategóriában ropogósságot nézve a Zing Crispije, illetve a Bel Frit krumplija győzött. A McDonald's krumplija bírta a legtovább szottyosodás nélkül, míg a KFC minden szempontból a dobogó utolsó helyén végzett. A Burger King hasábja az utolsó előtti helyre jutott, házhoz szállítva nálunk köze sem volt ahhoz, mint ahogy az étteremben kinéz.

Merthogy míg negyedóra szállítás után a bronzéremről is lecsúszott, addig a Nébih pár évvel ezelőtti, helyben fogyasztott gyorséttermi krumplitesztjén egyébként a Burger King krumplija végzett az első helyen, míg a KFC szintén utolsó lett. A Nébih tesztjéből kiderült érdekességként az is, hogy a krumplik nagy része fagyasztott, elősütött hasáb, illetve az, hogy normális esetben az éttermek szabályzata alapján

Helyben fogyasztva egy adag krumpli már 7 perc után selejtnek minősül. 

Ilyen gyorsan pedig a házhoz szállításnál semmi nem érkezik ki, szóval abban az egyben biztosak lehetünk, hogy ilyenkor selejtet tömünk magunkba.

(Borítókép: Aradi László / Index)