Márta, Flóra
20 °C
33 °C

Taktikát váltottak a magyar szcientológusok

2008.07.12. 22:39
Maszkos tüntetők gyülekeztek szombaton délután a szcientológus tanfolyamoknak otthont adó Dianetika Központ előtt Budapesten, hogy a magát egyháznak nevező szervezet ellen tiltakozzanak, már harmadszor. Közülük többen elmondták, hogy a munkahelyükön kerültek kapcsolatba a szcientológiával.

Atrocitások és szcientológusok nélkül zajlott Budapesten a harmadik hazai szcientológiaellenes tüntetés, amivel elsősorban a magyarországi Szcientológia Egyház bezáratását szeretnék elérni. Pedig az első ilyen rendezvény végén a legismertebb hazai szcientológus, a vitaminkészítményeket árusító Lenkei Gábor is megjelent, most viszont csak Beleznay Endrét vélték néhányan felfedezni az Erzsébet körúti Dianetika központ ablakában. Az épülettel átellenben körülbelül tizenöt-húsz maszkos tüntető osztogatta békésen a szórólapokat a járdán. Többen a V mint Vendetta című filmben népszerűsített mosolygós Guy Fawks-maszkot viselték, és szinte kivétel nélkül Anonymusként mutatkoztak be nekünk.

Mosolygós Anonymusok a Blahánál. Klikk!

Az Anonymus új fejezetet nyitott a szcientológia elleni küzdelemben

"Te arccal jöttél? Megőrültél?" - méltatlankodott egy maszknélküli tüntetőn az az Anonymus, akinek elmondása szerint korábban külföldre kellett menekülnie a szervezet miatt. A többiek is elővigyázatosságból álcázták magukat, tartva a nyílt kritikát követő lépésektől. Egy idevágó, nemrég újra megjelentetett külföldi eset Lawrence Wollersheimé, aki még 1979-ben szállt ki az egyházból, majd húsz évig perelt hiába a sérelmei miatt, ám végül 8,6 millió dolláros kártérítést kapott tőlük.

A maihoz hasonló megmozdulások nemzetközi szinten is azóta indultak be igazán, hogy az Anonymus álnév mögé tömörülve, maszkkal felszerelkezve tüntetnek a szcientológia ellen, és az erre szóló felhívásokat is az internet adta anonimitást kihasználva terjesztik. Így az első hazai eseményen is hiába kamerázta és figyelte meg őket a beszámolók szerint tucatnyi "érdeklődő". Ezúttal már csak a Dianetika Központ második emeleti ablakában bújt meg egy kamera.

"Magyarországon se pénzük, se tehetségük nincs arra, hogy komolyan megfigyeljék az embereket" - jegyezte meg az arcát vállaló Péter. A maszkosok viszont az egyház betiltása mellett azért is tüntettek, hogy megemlékezzenek azokról, akiknek a halálához állítólag köze volt a szcientológiának.

Magyar cégekhez szivárognak be

A helyszínen több Anonymus arról számolt be, hogy a munkahelyükön kerültek kapcsolatba a szcientológiával. Létezik ugyanis egy WISE nevű szervezet, a szcientológus vállalkozások nemzetközi szövetsége, ami többek között "tanácsadással látja el a cégeket". "A munkahelyi tréningeken nem érzed, hogy ez szcientológia, legfeljebb annyit, hogy egy tanulási technológiát adnak át neked - számolt be személyes tapasztalatáról egy Anonymus. - Később kiderült, hogy beterelnek egy csőbe, ami aztán egyenesen a szcientológiába visz." Egy biztos támpontot azért tudott mondani ahhoz, hogy ezt bárki ki tudja szűrni: "Az Oxford-teszt nevű személyiségtesztbe biztosan belefut az, akinek a cégéhez szcientológusok jönnek tanácsadni." Szintén hasznos lehet a 2007-es magyar WISE céglista.

Lehúzták a redőnyöket a Dianetika Központban. Klikk!

Az egyik tüntető elmesélte, hogy ő egy WISE-tól jött tanácsadóval nem volt hajlandó együttműködni, az ezt követő durva nyomásgyakorlást nem bírta elviselni, a rendőrségtől hiába kért segítséget, végül külföldre menekült. "Amióta kimentem külföldre, már nem zaklatnak - tette hozzá. - Most az EU-parlament előtt van az ügyem. Magyarországon az államügyésznek volna joga megszüntetni az egyházat, de évek óta nem foglalkozik vele."

Sokba kerül

Az L. Ron Hubbard nevű amerikai scifi-író tanait hirdető szcientológia anyagi megterheléssel is jár. "Ha összeszámolod, 60-80 millió forintba kerül, mire végzel a könyvekkel és a tanfolyamokkal" - mondták egybehangzóan az Anonymusok. A netre viszont már sok drága pénzen mért anyag kiszivárgott.

A magyar Anonymusok nem sokkal később összeszedelőzködtek, és szétszéledtek. Csak néhány krétával felírt szlogen, és egy karton ásványvíz maradt utánuk. Az addig eltelt másfél órában semmi mozgást nem láttunk a Dianetika Központ körül.