50 milliós őszi aukciós csúcs

2007.10.18. 11:45
Az árverésen gyakran adtak négy-, öt-, sőt hétszeres árat a gyűjtők, akár 10 millió forinttal is megemelve a kikiáltási árakat. Rippl-Rónai portréja, a Csukly Károlyné portréja 50 millió forintért kelt el.

A rekord a Virág Judit Galéria szerda esti árverésén történt, ahol Rippl-Rónai József 12 millió forintról induló finom pasztell női portréja, Csukly Károlyné arcképe hosszas küzdelem után 50 millió forintért kelt el. A kivételes szépségű, 1914-ben készült kép kilenc évnyi lappangás után nemrég került csak elő. 1998-ban, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményes Rippl-Rónai kiállításán tűnt fel újra. 

Az árverésen gyakran adtak négy-, öt-, sőt hétszeres árat a gyűjtők, akár 10 millió forinttal is megemelve a kikiáltási árakat. 

Művek, árak 

Mindjárt az első tétel, egy Zsolnay tányér az Andrássy ebédlő készletéből, amely 1898-ban, Rippl-Rónai József dekorterve alapján készült, megduplázta 4 milliós kikiáltási árát és 8 millió forintért talált vevőre. Egy Egry József olajpasztell, a vízparti fények igézetében festett Verőfényes Balaton 12 milliós kikiáltási ára 19 millióra emelkedett az árverés során.

Mednyánszky Lászlótól négy olajképet és három rajzot lehetett megvenni. A festmények mind többmilliós áron keltek el. A négy tájképet 650 ezer forintról 3,6 millióra, 1,9 millióról 5,5 millióra, 10 millióról 18 millióra, 500 ezerről 2,4 millió forintra licitálták. Míg a grafikákat is 300 és 460 ezer forint között vitték el.

Batthyány Gyula akvarell, gouache és tus technikájú Yacht című papírképe úgy ért a 12 millió forintos csúcsra, hogy 10 millió forinttal haladta meg kikiáltási árát. Egy gazdagon díszített Batthyány olajkép 4,5 millió forinton talált vevőre.

Csók István párizsi korszakának egyik műve, a szokatlan kompozíciójú, virágok közt fekvő akt 12 millió forintról indult és 18 millió forintnál koppant érte a kalapács. Egy másik Csók-vászon, az 1929-ben festett éjszakai Balaton éppen ötszörös áron, 6 millió forintnál ért célba.

Farkas István 1930-as Zöld és fekete táj című temperáját 18 millió forintért vette meg valaki. Vaszary János egyetlen állami megbízatása kapcsán készült műveinek egyike, a kékben-zöldben villódzó Tengerpart 5 milliós emelkedéssel, 17 millió forintért lett új tulajdonosáé.

Aba-Novák Vilmos 1935-ben készült fára festett temperája 4,2 millió forintról indulva érte el a 16 millió forintot. A Berény Róbert avantgárd korszakát idéző gyümölcscsendélet 6,5 milliós árát 15 millió forintra licitálták. Egy Berény tájkép 1 millióval kelt el drágábban 750 ezer forintos kikiáltási áránál. Egy ragyogóan színes nagybányai táj Nagy Oszkártól 5,5 millióról 13 millióig emelkedett. Patkó Károly tájképe lovakkal 4,2 millió forintos kikiáltási árát sokszorozta 11 millió forintra.

Anna Margit kollázsa éppen ötszörös áremelkedést ért el, 2,8 millió forintnál koppant érte a kalapács, egy Anna Margit olajkép pedig 4,2 millió forintra duplázott. 

Számos százezres kikiáltási árról induló mű érte el még végül a milliós nagyságrendet.