Zefirelli-madonna és egyéb Playboy-nyuszik

"Odabenn leveszik a melltartóikat is" - mondja a rivális lap fotósa, de már nem mosolyog. Alig fél órája még viccelődve keringtünk a termet zsúfolásig megtöltő jónők és a rafinált, de inkább direkt dekoltázsok között. Mert ahhoz még hozzászokik valahogy az ember, ha az utcáról belépve akkora dózisban kapja a nyílt szexuális utalásokat, amekkora adagot a természet normális körülmények két hét alatt szokott kimérni, már ha ezt az időt megszakítás nélkül egy Andrássy úti kávézó teraszán töltjük el. Az evolúció ugyanis valamilyen rejtélyes okból a legszélsőségesebb helyzetekre is felkészíti a szervezetet.

Az viszont, amikor a Playboy jövő évi poszterlányainak szerepére pályázó nők a zsűri értő szemei előtt feltárják bájaikat, túl van a tolerálható határon. A test receptorai értelmezhetetlen információtorlódással sütik ki az agylebenyeket, a hormonháztartás összeomlik, a zsigeri működés a törzsfejlődésből egyáltalán nem következő mozgásba kezd. Az emberi roncs ezután már csak hosszú combú, lélegzetállító keblekkel és telt ajkakkal rendelkező mutánsok társaságában képes kihúzni az elkerülhetetlen végig tartó évtizedeket.

Hormonális zsilipelés

A borzalmas sors irányába mutató tüneteket szerencsére csak a szakkönyvekből és a castingszobát elhagyó sajtómunkások reakcióiból ismerhettem meg. A válogatást végző Playboy-főszerkesztő ugyanis, miután lassan és tagoltan előadott, élénk gesztusokkal kísért eligazításával bebizonyította, hogy a modellekkel végzett munka minden szükséges ismerete a kisujjában van, bizonyos "kizárólagos szerződésekre" hivatkozva, távozásra szólított fel.

Tudtam, hogy beláthatatlan következményekkel járna, ha a vészesen megemelkedett toleranciaszinttel hirtelen lépnék vissza a valós térbe, ezért úgy döntöttem: rövid időt a válogatás előszobájaként használtba vett belvárosi étteremben töltök, zsilipelési céllal.

Műmellel könnyű

A szakirodalom által javasolt kétórás időtartam alatt kiderült, hogy a különböző hajszínű és kvalitású lányok két dologban egyeznek meg: egyöntetűen úgy vélik, hogy semmi esélyük egy ilyen erős mezőnyben, felesleges is volt eljönni, itt mindenki jobb, mint ők, csak hát műmellekkel persze könnyű...

Továbbá mindegyikük a Playboy magas presztízse miatt jelentkezett. A kisvárositanárnő-külsejű lány például nem is szerepelne olyan aktfelvételen, amelyik nem a "fények és árnyékok játékáról" szól.

A többség azonban nagyobb mellbőséggel rendelkezett, és nem feltétlenül ragaszkodott a művészi megközelítéshez. A fényképezőgép iránti primer vonzalom például sokkal kifejezettebben mutatkozott meg.

"Digitális?" - sereglett körém négy lány, mikor meglátták kezemben a kamerát. Örültek a róluk készült felvételek láttán, majd tollat kértek, hogy aláírják "a nyilatkozatot".

"Annyi van benne, hogy nincs reklámszerződésünk autós vagy ékszercéggel, és hogy nem szerepeltünk még pornófilmben" - mondja egy zavarba ejtően mély hangú, furcsa D'Artagnan-csizmácskát viselő, magas és izmos szőke.

"Tavaly ezután haza is ment a fél társaság" - teszi hozzá nevetve a zavarba ejtően mély hangon. "Úgyis kiderül. Vannak ügynökségek, akik az ilyesmiket nyomozzák" - vázol fel egy érdekesnek tűnő munkát a hozzánk lépő igen magas srác, akinek úgy tippelem, kedvenc hobbija a testépítés.

Olyan csöcsös

"A Playboytól?" - igyekszem lazára venni, noha időnként még rám tör a keszonbetegség. A srác viszont láthatóan rutinosan mozog a nagynyomású közegben. "Nem, én néhány lánnyal jöttem - mondja, majd hozzáteszi: - Ne haragudj, nagyon ideges vagyok."

A váratlanul őszinte kijelentés eloszlatja azt a kisstílű idegenkedést, amit például akkor érez az ember, amikor egy ültetett fekete BMW mélynyomójának hanglökései leszorítják biciklijével az úttestről.

Hasonlóan kitárulkozó hangnemre váltva megtudom, a fiú nem is testépítő elsősorban, hanem nyolc-tíz barátnőjének állandó fotósa. Hogy ebben a helyzetben mi értendő a nyelvünkben sajnálatosan tág jelentésű barátnő szó alatt, nem derül ki, viszont a zsebes nadrág és gyűrött szafariing helyett feszülős, ujjatlan pólót viselő fotós elmondja: "Nem ügynökség vagyunk. Nincs is szerződésem a lányokkal, inkább csak megbíznak bennem, mindig én fotózom őket, mert ez nekik nagyobb biztonságot jelent."

Majd váratlanul elém tol egy CKM-et, és rámutat az egyik csajra, aki vonásaiban egyáltalán nem hasonlít a képen látható, cowboykalapba öltözött hölgyre, de ez tulajdonképpen szerencse. Aztán kiszivárogtatja, a múlt havi Playboy-címlap is az ő munkája, és hogy a magyar piac elég tré, ezért inkább Amerikába dolgoznak.

Cserébe megmutatom a Minoltámat, amit a fotós nagy érdeklődéssel tanulmányoz, és mondja is a lányoknak, akik ha rájuk nézünk rögtön mosolyogni kezdenek, hogy vesz egy ilyet a Nikon helyett. Majd nevetségessé téve az én addigi szemérmes működésemet, szeméhez illeszti a gépet, és azt mondja: Na, pózoljál csak. De ne így, inkább olyan csöcsöset!

Szűz Mária a playmate-ek között

A valós létbe végül a Zefirelli-madonna segít visszailleszkedni. A lány, aki az idős olasz mester bármelyik túlfotografált romantikus filmjében smink nélkül eljátszhatná az ifjú Szűz Máriát, elkerekedett szemekkel néz rám: "Hogy vállalnék-e aktfotókat? Miért, itt meztelen képeket készítenek?"

Neki csak szóltak, telefonon, onnan értesült a castingról. Igen, végül is, ha belegondol, tudja mi az a Playboy, de mégsem hitte volna. Ezt nem.

Helyben vagyunk. Kiléphetek végre az utcára, ez már maga az élet, ezt ismerem. Én sem erre számítottam, amikor jöttem, de most már mindegy, ledobjuk magunkról a felesleges göncöket, ha már így alakult.