Felmosás helyett
A fémbarakk belülről is fémbarakknak tűnt, igaz, autóalkatrészek helyett jégpálya foglalta el a háromnegyedét, a fennmaradó részen pedig egy kávézó, Béres Alexandra, és a hozzá hasonlóan piros ruhába öltözött lányok voltak megtalálhatóak. A fitnesscsillag nem egyszerűen a Kötelező Celebriti szerepében volt jelen, ugyanis tagja a magyar női curlingválogatottnak.
"A curling valóban sport, vagy csak annyira, mint mondjuk a sakk?" - döntöttem a provokatív újságíró szerepe mellett, a piros ruhás válogatotthoz lépve. A curling igenis komoly sport, hangoztatta a csapat. A meccs alatt például változik a pulzus, koncentrálni kell, a söprés pedig nagyon megerőltető, így állandó edzésre van szükségük, mondta Béres Alexandra, miközben én elképzeltem, ahogy a fitneszsztár felkészülés gyanánt hosszú folyosókat mos fel hevesen.
Kihalás helyett
A családias megnyitón az öltönyös urak bejelentették egy curling Kft. megalapítását, megköszönték a 11. kerületi önkormányzatnak, hogy ingyen bocsátotta rendelkezésükre a területet, majd díjakat osztottak ki. Az év női játékosa Szekeres Ildikó lett, az év férfi játékosa Nagy György, az év csapata pedig a női válogatott, akik úgy értek el negyedik helyet a szófiai EB B csoportjában, hogy még nem volt pálya az országban.Az ereje felett teljesítő csapat bemutatójából kiderült, hogy a curling ideális sport azoknak, akik rohangászás helyett inkább békésen csúszkálnak egy barátságosan gömbölyű kavics társaságában, továbbá nincsenek ellenérzéseik a takarítással szemben. A kizárólag egyetlen, skóciai bányából származó, gránitból faragott korongot ugyanis két, söprűvel felszerelt játékos igyekszik a pálya megfelelő helyére juttatni, a jég dörzsölésének módszerével.
A kívülálló ezek után joggal tételezheti fel, hogy a sportot unatkozó grönlandi takarítónők találták ki, pedig nem. A magyar honlapon fellelt egyik eredetmítosz szerint északi vadászok kövekkel próbálták eltalálni a jégen pihenő vadmadarakat. A másik legenda viszont arról szól, hogy eszkimók köveket csúsztatva kísérelték meg elűzni a vékony jégbe fagyott viking hajókat. Mint az világos, a vadászok, akik ilyen módon akartak élelemre szert tenni (hacsak nem láb és szárny nélküli madarakról van szó), és az eszkimók akik hajójuk kocogtatásával kergették volna el a bárdokkal felszerelt vikingeket, szükségszerű kihalásra voltak ítélve. A sors játéka folytán a curling azonban annak ellenére sem szelektálódott ki a sport-evolúcióban, hogy 1959-ig csak skótok és kanadaiak űzték Scotch Cup néven.
A curling közben tovább nyitott, olyannyira, hogy 1979-től már nők is nevezhetnek a világversenyre, és 1998 óta olimpiai játék. Mindazonáltal a curling egyelőre túlhájpolt sportnak tűnik, ami majd egy évtized múlva találja meg rajongótáborát, a Lebowski-szerű sörhassal rendelkező, egyelőre a bowlingtermekben időző közönség képében.