Szavazzon, melyik Magyarország legjobb épülete!

2006.10.17. 13:49

Drága olvasók!

Másodjára dönthetik el az Index olvasói, melyik új építésű hazai épület nyeri el az Építészfórum közönségdíját. Kedvenc szakmai lapunk szakértői kiválogatták a mezőny tagjait, majd az epiteszforum.hu olvasói első körben megrostálták a mezőnyt, hogy Önök a 13 legjobb közt mazsolázhassanak.

A kínálatra ezúttal egy szavunk sem lehet: sportcsarnoktól a színházig, a nyitott fészertől a városházáig akad itt mindenféle műfaj, még az organikus iskola is képviselteti magát, igaz egy sokemeletes belvárosi bérházzal, de a dolog attól csak izgalmasabb. A legjobb, hogy van pár családi ház is a mezőnyben, hiszen ezeket amúgy csak véletlenül szúrhatja ki a nagyközönség, vagy még úgy sem.

Így viszont ámulhatnak azon, hogy Budafok a Kelet Svájca, ráadásul gyerekrajz stílusban, meg hogy a magyar családiház-tulajdonosok jobban gerjednek egy lazán rakott mészkő falra, mint egy csapat bájitallal felpörgetett Playboy-nyuszira. Kiderül az is, miként lesz egy lerobbant viskóból lenyűgöző dizájmozi.

És hogy végképp ne szenvedjenek az interaktivitás hiányától, október 19-én, csütörtökön, délután hattól este tizenegyig a Műcsarnok előadótermében nyilvános zsűrizést tart a nem meglepő módon újságírókból álló médiazsűri. A közönségdíj mellett ugyanis ők is megszavaznak egy elismerést. Az esemény végén pedig a legjobb építészek kezébe nyomják az Önök által megszavazott díjat is.

Minden versenyzőt kattintható képgalériában is bemutatunk, úgyhogy járja körbe virtuálisan az épületeket, nézze meg, hova tenné be a lábát a valóságban is, aztán osztályozzon nullától (pocsék) tízig (lenyűgöző)!

A szavazás lezárult.

Szavazzon, melyik Magyarország legjobb épülete!

Drága olvasók!

Másodjára dönthetik el az Index olvasói, melyik új építésű hazai épület nyeri el az Építészfórum közönségdíját. Kedvenc szakmai lapunk szakértői kiválogatták a mezőny tagjait, majd az epiteszforum.hu olvasói első körben megrostálták a mezőnyt, hogy Önök a 13 legjobb közt mazsolázhassanak.

A kínálatra ezúttal egy szavunk sem lehet: sportcsarnoktól a színházig, a nyitott fészertől a városházáig akad itt mindenféle műfaj, még az organikus iskola is képviselteti magát, igaz egy sokemeletes belvárosi bérházzal, de a dolog attól csak izgalmasabb. A legjobb, hogy van pár családi ház is a mezőnyben, hiszen ezeket amúgy csak véletlenül szúrhatja ki a nagyközönség, vagy még úgy sem.

Így viszont ámulhatnak azon, hogy Budafok a Kelet Svájca, ráadásul gyerekrajz stílusban, meg hogy a magyar családiház-tulajdonosok jobban gerjednek egy lazán rakott mészkő falra, mint egy csapat bájitallal felpörgetett Playboy-nyuszira. Kiderül az is, miként lesz egy lerobbant viskóból lenyűgöző dizájmozi.

És hogy végképp ne szenvedjenek az interaktivitás hiányától, október 19-én, csütörtökön, délután hattól este tizenegyig a Műcsarnok előadótermében nyilvános zsűrizést tart a nem meglepő módon újságírókból álló médiazsűri. A közönségdíj mellett ugyanis ők is megszavaznak egy elismerést. Az esemény végén pedig a legjobb építészek kezébe nyomják az Önök által megszavazott díjat is.

Minden versenyzőt kattintható képgalériában is bemutatunk, úgyhogy járja körbe virtuálisan az épületeket, nézze meg, hova tenné be a lábát a valóságban is, aztán osztályozzon nullától (pocsék) tízig (lenyűgöző)!

A szavazás lezárult.

Eredetibb másolat

Ha Ön építész, vagy valamilyen okból szeretne annak látszani, akkor a Rákóczi gimnázium rekonstrukciójáért érdemes lelkesednie. Nem mintha ez a józan téglaépület nem lenne remek munka, de mégis, a letisztult téglaépítészet, a visszafogott struktúra, a környezetbe illeszkedő forma tényleg csak azt tudja lázba hozni, akinek két Archicadje van.

Nekünk, mondjuk, egy sincs, de azért látjuk finomságokat, például az eredeti épület szárnyai közé illesztett tornatermet, amelynek tetején, faborítású udvart alakítottak ki, egy kis híddal a szemközti domboldalra. Egyébként minél tovább nézik Keller Ferenc és Sólyom Benedek épületét, annál erősebb lesz az érzésük, hogy a kiegészítés jobb, mint az eredeti.

5,98

Skandináv rabok Szolnokon

A romos viskó és a skandináv dizájnépület képeit összevetve azt a frappánsnak tűnő elméletet jegyeztük le elméletes füzetünkbe, hogy nem az a kunszt, ha valaki üres területre tervez egy jó épületet, hanem ha például egy rozzant fészert alakít át olyasmivé, mint a szolnoki mozi.

Az egyszerű formákkal operáló épület nyersbeton lábazatban, az éjszaka fénylő résekkel ellátott fahasábban és a belső szerkezet letisztultságában egyébként olyan lendületet éreztünk, mintha a két tervezőt Skandináviából rabolták volna el, hogy aztán egy sötét teremben évekig csak új építésű magyar lakóparkok képeit mutogassák nekik. Kiszabadulva a tervezők nyilván az utukba eső házra öntik kreativitásukat.

A moziépületen tobzódnak az ötletek, de az egész mégis egyben van, illeszkedik a környezetbe, és mégis egyéni. Álmosdi Árpádnak és Csendes Monikának ezek után még a belső, színes világító négyzetek is megbocsáthatóak.

5,89

Sufnituning


Mielőtt vadul megnyomná a 10-es gombot, felhívjuk a figyelmét, hogy itt nem a kőház van a fókuszban, hanem a mellé épített sufni. Bár egy építésznek a legegyszerűbb gigantikus oszlopcsarnokokkal, meghökkentő formákkal és csillogó gegekkel sikert aratni, a mesterek éppen a finom megoldásokban tudnak kiteljesedni. A legegyszerűbb az ilyen jellegű épületeket egy szakemberrel tesztelni. Építészismerősünk a sufni láttán lázba jött, és olyasmiket rebegett, hogy korszerű anyaghasználat, harmónia meg kreativitás.

Figyelje meg, hogy a régi kőépülethez illesztett nyári konyha tulajdonképpen egy fadoboz, amit fémlábakon álló tető alá dugott a furfangos építész. Az acélhuzalokkal erősített, acélgerendákon álló tető alatt van hely a terasznak, ahová a teljes hosszában nyitható üvegfalon keresztül léphetünk ki egy kiadós főzés után. Mosogatás közben a hosszú, részszerű ablakon keresztül merenghetünk el a kerten, miközben a természetes fényben a legkisebb szennyeződést is felfedezzük a tányérokon.

A dizájnsufni lényege, hogy egyszerre szofisztikált és észrevétlen.

5,51

Biobérház a belvárosban

Megrögzött városlakóként csak zavartan merünk véleményt mondani a két szűk, hatodik kerületi utca közé épített bérházról. Első pillanatban lenyűgözött minket a hatemeletes téglaépület, ami nem ütött el sem az egyik oldali, rózsaszínre renovált bérháztól, sem a másik irányban álló, az összedőlés határán egyensúlyozó háborús díszlettől.

A Weiner Leó utcai homlokzatot szecessziós bérházakat idéző, ívelt kiugrók törik meg. A párhuzamos Lovag utcán ugyanilyen elrendezésű, de szögletes elemek kerültek a homlokzatra. Ezek a hétvégi házas faburkolat miatt azonban már nem váltották ki az "ide akarok költözni"-érzést. És nem azért, mert nem szeretjük a hétvégét, hanem mert a környéken erkélykorlátnak csak kovácsoltvasat vagy téglát használnak, fát nem.

Sokkot okozott azonban a belsőudvar. Gang helyett hatalmas, nyújtott szilvamag alakú udvarra toppantunk, felnézve olyan volt a kép, mintha valaki halszemoptikás objektívet ültetett volna a szemünkbe. A szilvamag egy szögletes formájú udvarrészre nyílt. A Makovecz-bioistállóban nevelkedett tervező, Jánosi János organikus nézetei szerint a szögletes udvar, amelyen kívül az ívelt homlokzat van, és az ívelt udvar, kívül a szögletes homlokzattal a mindenben rejtező női és férfi princípiumot, jin-jangot stb.-t jelképezi.

Az összkép, a belső tornyocskákkal, párkányzatokkal zavaros volt, de az udvar és az épület hangulata mégis barátságos, úgyhogy kritikusként fanyalgunk, az új építésű házak által megfélemlített városlakóként viszont megemeljük a tervező előtt simléderes nemezsapkánkat.

5,46

Az év hazugsága – a budaörsi városháza

"Mi lenne, ha Budaörs nem egy identitását vesztett, építészetileg ritka ronda se nem falu, se nem külváros lenne elviselhetetlen forgalommal és a kádárizmus vizuális tébolyával, hanem mondjuk egy északolasz kisváros?" tette fel magában a kérdést Kalmár László és Zsuffa Zsolt, aztán ennek az ordas hazugságnak megfelelő városházát terveztek. Az eredmény azóta lázban tart minket, hogy először láttuk élőben: az épület első pillantásra menő, másodikra szép, némi körbemászkálás után meg egyértelműen szerethető. A főhomlokzat szellős oszlopsora úgy képes nyitottságot sugallni, hogy közben határozottan elválaszt az előtte zúgó körforgalomtól. A "kint is, bent is"-érzés körbejárva végig megmarad, a nagyvonalú egyszerűség könnyekre fakasztja a belvárosi foghíjbeépítéseket szocializálódott fogyasztót. A tervezőknek szinte minden bejött: ügyes az anyagválasztás, szép a ház színe, és érezni, hogy itt nem csak a homlokzattal törődtek. A belső terek minimum felveszik a versenyt a kültakaróval, a házasságkötő terem például Európa-klasszis, a kávézó kellemes, de a városháza mögötti terep is szokatlan igényességgel van megtervezve. Éljen a hazugság és az öncsalás!

5,36

Sportoló szerzetesek temploma

Szerkesztőségünk misztikusai szerint a szombathelyi sportcsarnok tervezői meditációs tanfolyamon vettek részt, a férfi újságírók szerint viszont egyszerűen mértéktartásról és józanságról tettek tanúbizonyságot. Annyi biztos, hogy mindkét nemet lenyűgözte a fehér hasáb, amin nincs olyan elem, amit a funkció ne indokolna, de az összhatás mégis összetvészethetetlenül jellegzetes.

A szabályos, téglalap alakú homlokzaton a szabályos, téglalap alakú bejáratot a fal megtörő síkja teszi láthatóvá. A valóság álomszerűségét (esetleg a transzparencia tömeglazító hatását) jelölő, merőleges üvegfelületek közt áramolhatunk be a csarnokba, ahol a sportrajongó szerzetest mennyezetig szökő, nyersbeton pillérek emlékeztetik arra, hogy akár a sport is lehet a meditáció egy formája.

Ha Ön úgy gondolja, vannak dimenziók a sporton túl, esetleg azon a véleményen van, az építészeti minőség lényege a célszerűség és stílus elegye, magasztalja a Pálfy Sándor, Fialovszky Tamás, Ivanics Éva és Sajtos Gábor tervezte sportszentélyt. A könnyed élvezetek hajszolói viszont nézzék a lista további részét.

5,31

Irodaház szuicid bürokratáknak

Olyan szimpla dologból, mint egy uszoda, nem sok mindent lehet kihozni, gondolhatja, akinek ingerküszöbét magasra emelték a monstre sportarénák. Mert ugye vannak a négyszögletű gödrök, amiket ki kell csempézni, előtte meg padsorok állnak, ezek meg ne billegjenek. Ha azonban felidézi egy szintén nem túl bonyolult síugrósánc képét, majd azt a modernista ufókilátót, amit a világhírű Zaha Hadid tervezett az osztrák síugrók sokkolására, egyértelmű lesz, hogy akár egy ugrózsámolyból is lehet bravúros építészeti objektum.

Ebből a megközelítésből bátortalannak tűnik (a lejjebb található, szombathelyi sportcsarnokkal is szereplő) Pálfy Sándor, Keller Ferenc, Kapitány József, Fialovszky Tamás tervezte Széchy Tamás sportuszoda. Az úszó-Eb-re készült két medence, műugró torony kombóból a medencék egészen medenceszerűek. Figyelmet a torony érdemel, ami valójában egy fal. A műugró fal elsőre izgalmas objektum. Egyik oldalról áttetsző, ablakokra emlékeztető lapok határolják, a túloldalra sétálva feltárulnak az emeletek és a lépcsőház. Az egész olyan, mintha egy gigantikus késsel levágták volna egy puritán irodaház homlokzatát. De mi köze van egy puritán irodaháznak az úszósporthoz? Vagy miért vannak egy irodaházban műugró szintek? Amennyiben tudja a választ, adjon ésszerű pontszámot. Ha nem, hallgasson az ösztöneire.

5,23

Budafok a Kelet Svájca – Egy menő kivitelező családi háza

Bejön-e Önnek a svájcias típusú egyszerűség? Mindjárt kiderül, ha átpörgette ennek a meghökkentő módon két és fél hónap alatt felépült budafoki háznak a fotóit. A mi schnellerizmustól, foghíjbeépítésektől és corvinszigonyprojktektől megkínzott retinánknak direkte felüdülés volt Szokolyai Gábor szinte gyerekrajz stílusú, nyugtatóan fekete, kiváló burkolatot kapott kis épülete. Ha van ötlet a terv mögött, akkor egy kutyaól is tud radioaktív lenni. Itt azért nem olvadt le rólunk a védőöltözet. Önnek hiányoznak a kőbabás erkélyek, vagy ellenkezőleg, szédítő nemi izgalmat érez a simított látszóbetonra pillantva?

5,06

Vége Gödön a rajzfilmkorszaknak

Vessenek az éhes balinok elé, de minket nem vágott a földhöz Szabó Leventének csodálatos helyszínre, a gödi árvízvédelmi gát mellé tervezett háza.

Az olvasóknak talán bejön a szándékolt egyszerűség, a szaksajtónak a ház legmarkánsabb elemeként feltűnő pergola, amihez hozzá kell képzelni a jövőre rákapaszkodó futónövényeket, de mi hiányoltuk belőle az igazi egyéniséget. És az ablakkiosztás sem vágott földhöz. Még jó, hogy nem vagyunk szaksajtó. Hogy bevalljunk még egy kínos dolgot, a családi ház helyén állt egykori, rajzfilmszerű kis nyaraló nekünk jobban bejött. Ha Ön szívesen indulna innen süllővadászatra, tojjon a véleményünkre, és nyomjon egy tizest!

4,83

Falba vernék

A magyar családiház-tulajdonosok a jelek szerint jobban gerjednek egy lazán rakott mészkő falra, mint egy csapat bájitallal felpörgetett Playboy-nyuszira vagy kiskakasra. Sajtos Gábor ürömi épülete a mészkőfétis remek példája. Korrekt versenyzőről van szó, szívbemarkoló meglepetések és kiszámíthatatlan húzások nélkül. A szolidan erődszerű tömeggel az a legnagyobb bajunk, hogy hátulról sem igazán barátságos, ami a Playboy-nyuszikról például sokkal inkább elmondható, a kiskakasokról nem is beszélve. De lehet, hogy csak eltérnek a preferenciáink és Ön szívesen lakna ilyenben? Ha igen, ne habozzon, hanem pontozza fel!

4,68

Egy szalonspicces porosz Nyírbátorban

Kicsit dülöngélek, de azért nem vagyok részeg - mondja a nyírbátori Kulturális Központ, de mi primitívek vagyunk, és a berúgást szeretjük, ha már. Versenyzőnk Bán Ferenc, ismert nagykutya, akinek a nagyközönség főként azért ismerheti a nevét, mert az ő nyertes tervéből nem épült meg a Nemzeti Színház az Erzsébet téren. A nyírbátori színházépület a funkciójának megfelelően színpadias: a vizuális összhatás úgy 99 százaléka a gigantikus homlokzati plasztikának köszönhető, ami leginkább egy - ki nem találnák - színpadra emlékeztet. De ezzel vége is a poénkodásnak. Az épület további részei szigorúak, ami vagy a protestáns hagyományú környezetnek, vagy a kivitelező hiányos anyagi forrásainak köszönhető, de azt sem zárhatjuk ki, hogy a tervező egyszerűen ilyen kemény ember. A kultúrközpont rideg, viszont a mi ízlésünknek inkább unalmas. Igaz, hogy a szomszédos épületekkel ügyesen keresi a kapcsolódást, de a homlokzatin kívüli nézetek jelentéktelenek. Vagy mi vagyunk szőrözősek? Nézze meg a fotókat, aztán döntsön!

3,96

Puch László kedvenc épülete

Csúnya előítélet, de eleve gyanakvóak vagyunk a szürke-piros épületekkel, mert erről a színkódról valahogy az autópálya-motelek, a benzinkutak büféi és az út menti olcsó raktárépületek jutnak az eszünkbe, formától függetlenül. Ehhez, illetve a gyalogost első blikkre megcsapó ridegséghez képest némi empatikus bámulás után nem is olyan rémes Hartvig Lajos óbudai irodaháza. A homlokzaton mozognak a tömegek, mintha Puch László pártpénzárnok nejlonzacskóból fizetné őket. A textúra változatos: kis doboz, nagy doboz, üvegfelület, acélbordák, fémlemez, szóval működik a homlokzati technókollázs. Az is igaz, hogy a helyszín Óbuda, vagyis a világegegyetem legrondább pontja, úgyhogy innen nem nehéz kitűnni, de a ház szerintünk az átlag fölött teljesít. Na de mit gondolnak Önök?

3,57

Lebbencs leves és Esterházy-torta

Punk megközelítés, hogy egy új bérházat úgy illesztenek be a hatodik kerületi dzsumbuj hámló vakolatú épületei közé, hogy már eredetileg piszkos színűre festik, és homlokzatának alsó, tehát látható részéről mellőznek minden jellegzetes elemet. Mi kétszer is elmentünk a panelházas üvegajtó és garázslejárat mellett, míg végül felpillantva rájöttünk, valóban ezt a házat keressük.

A homlokzat olyan egyhangú, mint a napi menü a közeli kisvendéglőben, amit a végén váratlanul egy Gerbaud-ból hozatott Esterhazy-tortával dobnak fel. A falba ugyanis Hartvig Lajos és Kopasz László tervezők egy érdekes, a négy emelet magas fémdobozt illesztettek, amelyen az ablakokat határoló függőleges faelemek keltenek izgalmas hatást.

Ha Ön jóllakik a lebbencs levessel és a tortával, szavazzon ide egy nagyot.

3,23

Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!