Akusztikai elemekkel az isteni világokba

2005.11.20. 18:30
Az audiofil lét lótuszvirágként emelkedik a világ szennyes vize fölé, vált világossá a tizenharmadik High End Show-n, ahol megismerkedhettünk Frank Chang úr találmányával, a felharmonikusokat újraalkotó platina rezonátorral is.

"A tekercserősítő elv, más néven elektromágneses fluxuserősítő kisebb mozgástehetetlenségi torzítással kezeli még a komplex hangfalakat is!" - közli diadalmasan a LizardWizard Audio prospektusa, és ekkor már biztosak vagyunk benne, hogy helyes az elméletünk. A keleti vallások hagyományosan nehezen elérhető helyeknek tartják az isteni világokat, hogy azokba eljuthassunk, hatalmas mennyiségű jó karma szükséges, de a tizenharmadik High End Show-n rá kell jönnünk, hogy ez nem teljesen igaz, illetve nem pontosan úgy, ahogy gondolnánk.


Kattintson a képekért!

Az északi, mahajána buddhista kozmológia szerint a létforgatag, a szamszára hat birodalomból áll: az istenek, a félistenek, az emberek, az állatok, az éhes szellemek és a pokol világából. A legszerencsésebb embernek születni, mert ha például istenek vagyunk, akkor túl jól érezzük majd magunkat, dúskálunk és dőzsölünk, és eszünk ágában sem lesz a lét mulandóságán töprengeni, ha éhes szellemként vagy pokollakóként születünk meg, akkor meg főleg a szenvedéssel leszünk elfoglalva, mintsem a szamszárából való szabadulás gondolatával.

A modern felfogás természetesen leginkább szimbolikusan értelmezi ezeket a leírásokat, tudniillik hogy itt valójában tudatállapotokról van szó, a sakknagymesterek jászma közben, vagy a filozófusok, matematikusok elmélkedés közben egyfajta isteni létállapotot tapasztalnak, mint ahogy a művészek is az ihletettség pillanataiban. És a high end megszállottjai acélosan csillogó, kékesen derengő vagy éppen sejtelmes barnás fénybe süppedő hangrendszereik közelében. Kétség sem férhet hozzá: az audiofil lét egyfajta isteni állapotként fogható föl, ami lótuszvirágként emelkedik a világ szennyes vize fölé. Most nyilván azt hiszik, viccelünk, pedig nem. A több tíz milliós erősítők, az aranyárban mért kábelek, a századmilliméterre kiegyensúlyozott lemezjátszók, a misztikus precizitás birodalmában nem léteznek francia zavargások, árvíz, éhínség, semmi, csak a hangzás vegytiszta, mindenek fölött álló élvezete.

Diffúzorok és abszorberek

Beállunk a puha szobákból és szobákba csöndben ki-be surranó emberek közé, szolgálatkész hölgyek és mindentudó szakértők adnak kézről kézre, és egy dolgunk van: élvezni a Tökéletes Hangzást. Vagyis hát nem teljesen tökéletes, de erről később. Az audiofil mennyben Tamás barátunk kalauzol, aki évekkel ezelőtt fedezte fel a világok közötti átjárásnak ezt a módját. Tamás audiofil életét mostanában az akusztikai elemek kardinális fontossága lengi be: megszabadult bútorai nagy részétől, és a zenehallgatós szobáját különböző diffúzorokkal és abszorberekkel szerelte fel. Ezek tulajdonképpen nagy szivacs-vagy habtestek, melyek arra szolgálnak, hogy szétoszlassák és elnyeljék azokat a gonosz visszaverődő hanghullámokat, amik miatt például döngenének a basszusok.

Mint rendesen, elámulunk az Avantgarde hatalmas, tölcsér alakú hangszóróin, a retrófuturisztikus csöves erősítőkön, a légpárnás állványokon, és megegyezünk abban, hogy tölcsérek ide, lapos, sztatikus hangsugárzók oda, mégis a kis, hagyományos Quad hangszóróban végződő lánc hangzását találjuk az egyik legmeggyőzőbbnek, amiről később ráadásul kiderül, hogy pár százezer forintos árával a legolcsóbbak közé tartozik a kiállításon. Szerencsére bátran kijelenthetünk ilyesmit, mármint hogy melyik tetszik a legjobban, mert a szubkultúra - annak ellenére, hogy tagjai késhegyre menő vitákat képesek folytatni olyan kérdésekben, melyek az átlagos halandók számára egyszerűen értelmezhetetlenek -, kifejezetten toleráns, mert bár mindenkinek megvan a maga véleménye a tökéletes hangzásról, nem utasítják el más felfogások létjogosultságát sem. Legfeljebb magukban hozzáteszik, hogy a másik hülyeséget beszél.

Fémgolyók és félgömbök

Kedvenceink egyébként nem is a látványos berendezések, hanem a kis ötletes biszbaszok, például a daruma nevű alátét, ami két fémtuskó közé helyezett fémgolyóból áll, és minimálisra csökkenti a készülékek rázkódását. Abszolút favoritunk Frank Chang úr találmánya, az Acoustic System rezonátorjai, ezek kis, rézből, ezüstből és aranyból ötvözött, illetve platinából készült félgömbök, melyek a szobában megfelelően elhelyezve felharmonikusokat produkálnak, melyek teltebbé, színesebbé teszik a zenét.


Itt egy pillanatra azért értetlenül megállunk, mert úgy tudtuk, hogy a high end lényege, szemben például a hangzást gátlástalanul befolyásoló, saját szájíze szerint alakító hifivel, hogy a felvételen hallható zenét minél hűbben visszaadja. Ezért nem találunk equalisereket, mélyhang-kiemelőket meg hasonló pórias eszközöket a high end cuccokon, de ezért is különös számunkra a hangzást befolyásoló rezonátorok használata. Tamás azonban megnyugtat: a rezonátorok csak azokat a felhangokat teszik vissza a zenébe, amik a felvétel alatt esetleg elvesztek, tehát nincs a dologban csalás, csak egy lépéssel közelebb kerültünk az eredeti hangzás tökéletes reprodukciójához.

Illúzió

Amit elérni persze sosem lehet, hiszen bár az istenek a tökéletességhez nagyon közel állnak, per definitionem mégsem érhetik el azt, mert ugyanúgy a szamszárán belül foglalnak helyet, mint az összes többi lény. A tökéletes reprodukció csak illúzió, mondja Tamás, megközelíteni lehet, de elérni sosem. Úgy tűnik, ő ebbe beletörődött.

Mi magunk mindeközben ha nem is isteni, de félisteni állapotba emelkedtünk, a félisteneknek ugyanis az a jellemzőjük, hogy állandóan irigykednek az istenekre, és folyamatos harcban állnak egymással. A folyamatos harcot a magunk részéről a legjobb ülőhelyekért vívott udvarias küzdelemmé szublimáltuk, végülis ezért volnánk civilizált létformák, de az irigykedés maradt. Még akkor is, amikor az utcára szédülünk, vissza az emberek közé, a hidegbe, a tilosban parkoló kocsihoz, néhány halvány fénnyel lüktető prospektust szorongatva.