Elveszett jelentés

"Fehér krizantém
Csupa szépség és földöntúli illat.
A nyitott olló megmerevedik
s ellenáll ujjaimnak"
(XVII. századi japán haiku, Tandori Dezső fordítása)

"Arigató" - mondta Ikezava Kojo már vagy tizedszerre, (a bemutató második percénél tartottunk ekkor), meghajolt, közben pedig bal kezével egy szál sásliliomot helyezett finoman a vázába, majd a bonyolult mozgássor végén felnézett, hogy küldhessen egy mosolyt Mádl Dalmának, a még éppenhogy first ladynek.

A mosoly egy kicsit hosszúra nyúlt, így Ikezava Kojo, az ikebana negyedik színtű tanítói diplomájával rendelkező mestere talán észre sem vette, hogy metszőollója végéről egy kövér vízcsepp indult el az asztal felé. Még mielőtt azonban a csepp elérhette volna az asztal lapját, Ikezava Kojo ikebanamester figyelmes segédje egy rongyot (minden bizonnyal nem közönséges rongyot) helyezett a vízcsepp útjába.

"Hajnalkák csupán./ Máskülönben egész nap/ zárva kertkapum"

Így folytatódott ez majd két órán át. Ikezava Kojo vidáman, gyors, mégis aprólékosan megtervezett mozdulatokkal készítette virágkölteményeit, sűrű arigatóval fogadta a köztársasági elnök feleségének dicséreteit, miközben segédei újabb és újabb tálakat, vázákat, és edényeket tettek elé csendben.

A budapesti Japán Nagykövetségen rendezett bemutató lassú folyását csak a fotósok zavarták meg, akik nem elég, hogy állandó, ütemes kattogtatásukkal emlékeztették a résztvevőket a megállíthatatlanul menetelő időre, de a diplomáciai etikettet megsértve nem egyszer a nézők elé álltak fényképezőgépeikkel.

Ikezava Kojo azonban rendületlenül mosolygott, hozzá volt már szokva a nyugatiak viselkedéséhez, hiszen a hatvanas évek óta tartott előadásokat a japán virágművészetről angolul, általában unatkozó háziasszonyoknak, akik csak ezoterikus könyvekből ismerték az ázsiai kultúrákat, és igazából nemigen tudták, hogy mi a különbség az ikebana és a szusi között.

Elárult pár fogást, elmondta, hogy a virágok tövét víz alatt kell elvágni, hogy ne érintkezzenek rögtön a levegővel, megmutatta, hogy hogyan lehet meghajlítani az ágakat finoman, mégis határozottan a tenyér külső felével, és beszélt egy keveset a kompozícióról is, de a filozófiáról ezúttal hallgatott.

"Mályvavirágok / időjárása volna / e ködszitálás?"

"Beszélni kell a vázához, meg kell kérni, hogy engedje befogadni a virágot" - jegyezte meg egyszer, majd rögtön elmosolyodott, hogy a hallgatók tudják, csak viccel. Ha mosolygott, a nyugatiak mindig azt hitték, hogy viccel.

"A virág szárának olyan hosszúnak kell lennie, mint a váza átmérője másfélszer, plusz a váza hossza és még hét centiméter' - mondta máskor, és hálát érzett, amiért Mádl Dalma nem kérdezte meg, hogy miért éppen ennyi, és egyébként is miért éppen centiméter.

Rózsákat, liliomokat, kardvirágot, nyírfaágat rendezett el a vázákban, miközben a diplomaták apró, japán gyártmányú digitális gépeikkel folyamatosan fényképezték a kompozíciókat, komoly arccal, hivatásuk tudatában, mintha csak rendőrségi fotósok lennének, akik egy kettős gyilkosság lenyűgözően félelmetes színhelyét járják körül gépükkel.

"Szeretném megkérni Mádl Dalmát, hogy segítsen a Nemzetközi Ikebana Szövetség magyarországi szervezetének megalapításában" - olvasta már kicsit később a gyűrött lapon sorakozó hiraganákat és kandzsikat (az európai golyóstoll ellenére is szépen formált betűkkel írta beszédét), majd mosolygott. Mosolygott még akkor is, amikor Mádl Dalma, a még éppen first lady elutasította a felkérést, mondván, ő már csak pár hétig a köztársasági elnök felesége, azután inkább más dolgokkal foglalkozna.

Még egyszer, utoljára meghajolt. Odakint hirtelen virágba borultak a cseresznyefák, majd el is hervadtak. A kerten átszaladt egy kövér, sárga bundájú Pikacsu, a csodálkozástól tágra nyílt pupilláiban pedig ott csillogott egy megállíthatatlanul közeledő Suzuki fényes képe.