Guminadrágos perverzek a patakban

2005.01.13. 11:40
Döglött gólyát lopott a lelkészfejű fiatalember barátja, de ezen senki sem ütközött meg, hiszen műlegyes horgászról van szó. Ön még nem hallott erről a perverz és szórakoztató szubkultúráról? Vagy éppen ellenkezőleg? Alant sok mindent megtudhat róluk. Olvassa el a cikk szerzőjének kiállításmegnyitó szövegét, amit szerdán adott elő a Ráth György utcai Nyitott Műhelyben, az Első Magyar Freestyle Műlégykiállításon.

Hallgatózni jó, főleg ha az ember nem hallotta a beszélgetés elejét. Ülök a belvárosi kávézóban, a szomszéd asztalnál két, rendesen öltözött fiatalember. Brókernél lazábbak, rendszergazdánál merevebbek, és lelkesen dumálnak. Az alacsonyabbik - megbízható golyófej, talán református lelkész vagy légkondiszerelő - egy harmadik személyt magasztal. Mint kiderül, azért, mert az illető egy langyos szeptemberi estén behatolt egy természetvédelmi állomás dögkútjára, ahonnan eltulajdonította egy döglött gólya mellét. A másik fiatalember, a csendesebbik, még paposabb, mámoros tekintettel néz a sztori hallatán.

Úristen, miről beszélnek ezek?

#alt#
Tekintse meg képeinket!
A mámoros zsebéből ekkor kipottyan valami, ami leginkább egy valaha volt vadkacsa püspökfalatjára emlékeztet, én pedig megvilágosodom. Műlegyes horgászok. Ki másnak lenne szüksége egy elpusztult szárnyas maradványaira?

Az ember talán azért talál ki hobbikat magának, hogy legyen valami, amit érdemes komolyan venni az életben. A szokásos kellemetlenségeket - úgymint munka, gyerek, politika, szerelem - nyilván nem érdemes, van-e viszont izgalmasabb annál, amikor az ember ledugja a szondát a frissen kifogott pisztráng torkán, mintát vesz a gyomortartalomból, majd megköti a tökéletes, hányásdarabkát imitáló legyet, és heves ostorozásba kezd?

A műlegyezés azért is a legjobb hobbik egyike, mert látványos külsőségekkel jár. Senki sem felejti el, ha a patakparton egyszer csak egy guminadrágos, krokodilvadász-kalapos figurába botlik, aki egy hajlékony bottal suhogtat a levegőben egy ruhaszárítókötél-vastagságú zsineget. Azt meg még én, az amúgy gyakorló horgász sem fogom soha elfelejteni, amikor egy nagy és egy maximum méter magas guminadrágos, krokodilvadász-kalapos figurát láttam egy ütemre suhogtatni a Sajó partján. A méteres versenyző úgy ötéves lehetett.

A műlegyezés sok tekintetben vicces tevékenység, meg persze értelmetlen léhaság, de néha konkrétan új irányba tudja terelni az ember életét. Például velem is ez történt. A Nagycsarnok melletti sörözőben készültem a következő balinozásra, amikor megszólított egy krokodilvadász-kalapot viselő fiú, hogy lefotózhatna-e egy Magyar Narancs-cikkhez. Mondtam, hogy igen, aztán észrevettem, hogy az egyik fülcimpája be van kötözve, mire rákérdeztem, hogy nem ő-e a Déri Miki, akit pár napja láttam a Vörösmarty mozi előtt, szenvedélyes pisztrángozásból kifolyólag véres füllel. De, mondta ő, aztán váratlanul azt kérdezte, hogy nem lenne-e kedvem horgászcikket írni a Narancs pecás mellékletébe. Soha életemben nem írtam cikket, tehát volt kedvem. Azóta is cikkeket írok, megállás nélkül.

A műlégy a horgászfelszerelések haikuja. Pár szál szőr, toll vagy színes fonal, esetleg egy-két gyöngy vagy rácsavart drótocska, és az ember máris előállított valamit, amiről pont annyira lehetetlen elképzelni, hogy halat fogjon, mint egy kurta japán versről.

#alt#
Klikk a képre!
És mégis. Igazi költészet ez, hiszen a racionalitáshoz semmi köze: az igazán jó légy a megzizzenésig élethű, aminél csak egyetlen típus eredményesebb, a semmire sem hasonlító, rikító színű fantázialégy. Nem is beszélve persze arról, hogy a légy a legritkább esetben utánoz legyet. Békát, lárvát, kenyérkockát és lazacikrát annál inkább.

Mielőtt először láttam az itt megtekinthető legyeket, direkte feltüzelt a cím, vagyis az, hogy ez az első hazai freestyle műlégykiállítás. Durva, pszichedelikus színekre, sosem látott, szőrbe és plasztikba álmodott imádkozó sáskákra gondoltam. Ehhez képest kifejezetten visszafogott a mezőny, de nem kevésbé érdekes. Ha jól értelmezem, a kiállítás azt mutatja be, mik a leglelkesebb hazai legyezők kedvenc tollállatkái. Aratnak a kérészek, feljövőben az aranyfejű nimfák, egyre divatosabb a hologramos kötőfonál, csukára viszont aránylag kevesen hajtanak jó nagy streamerekkel. Személyes különdíjamat mégis az a bátor és fantáziadús versenyző kapta, aki mellbevágó plasztikai erejű műegérrel, műbékával és szitakötővel nevezett.

Az elmondottak alapján azt is hihetnék, hogy a műlegyezést a legperverzebb időtöltésnek tartom. Nem így van. Tegnap találtam olyant, ami durvább a műlegyezésnél is: egy weboldalt, amin benzinkutak weboldalairól írott kritikák olvashatók.

Jó szórakozást.