Judit
2 °C
7 °C

Testsúlycsökkentés kollégákkal

2007.05.15. 21:40
Még ha néha nem is tűnik úgy, állam bácsi igenis odafigyel arra, hogy mi van velünk. Erre a legjobb példa az Országos Egészségfejlesztési Intézet legújabb népegészségügyi programja, a "Közösen könnyebben", ami munkahelyi csapatok testsúlycsökkentő versenye.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet most arra szeretné ösztönözni a túlsúlyos népességet, hogy munkahelyükön fogjanak össze a közös fogyás érdekében. Egyik programja, a 2006. novembere óta folyó "Közösen könnyebben" munkahelyi testsúlycsökkentő csapatverseny utolsó stádiumához érkezett. Kedden délben a Margitszigeten egy ötfős csapat gyaloglásának, és ünnepélyes méredzkedésének szemtanúi lehettünk.


Mérések

Az OEFI és az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület által tavaly novemberben indított program arra próbálja ösztökélni a nagyrészt irodai munkát végző dolgozókat, hogy egyszerű szabályok betartásával egészségesebbé váljanak. Mozogjanak, kevesebbet egyenek, és figyeljenek oda a testtömegindexükre, szervezetük testzsírszázalékára. Fontosnak tartják, hogy ezekre az alapvető dolgokra munkahelyükön belül is ösztönözzék őket, hiszen a testedzést sosem késő elkezdeni. A fenti szabályokat ugyan még egy általános iskolás is tudja, de a betartásról annál könnyebben meg lehet feledkezni az unalmas hétköznapokon. A "Közösen könnyebben" program kitalálója Monspart Sarolta, az 1972-es tájfutó világbajnok, aki régebben vírusos agyhártyagyulladástól kómába esett, de szerencsésen felépült belőle, és azóta is népünk egészségtudatának erősítésén dolgozik az OEFI-nél.


Van fejlődés

Nyápicok

A szervezők szerint összesen 800 ember vesz részt az országos kezdeményezésben, sok nagy cég jelentkezett, például a Chinoin, a Sanofi, az IBM, az Ericsson, a Heineken sör gyártója vagy állami vállalatok is. Igaz, a keddi utolsó nagy megmérettetésre, a két kilométeres gyaloglásra ezek közül összesen egy, a Chinoin ötfős csapata jött el délben, de a többi rendezvényeiken állítólag volt nagyobb érdeklődés is. A gyógyszergyártó cég a nyugati normákat követve próbál odafigyelni dolgozóinak egészségi állapotára, pedig erre itthon semmilyen törvényi rendelkezés nem kötelez egy vállalatot sem. A cég különlegesnek számít abból a szempontból, hogy még saját tornateremmel is rendelkezik, lelkes testsúlycsökkentő csapata mégis a Nyápicok nevet adta magának.

A Chinoinban egy férfit, Zolit is sikerül beszervezni a nagyrészt nőket érdeklő testsúlycsökkentő versenybe, aminek akiírásában egyébként benne volt, hogy ne csak nők jelentkezzenek. Zoli nem volt éppen túlsúlyos, a két kilométeres gyaloglásban maga mögé is utasította női versenytársait, pedig nem gyaloglócipőben, hanem szandálban jött. Az OEFI programjának köszönhetően szép eredményeket ért el testzsírcsökkentésben és hasa átmérőjének kicsinyítésében. Elmondása szerint a "Közösen könnyebben" jót tett a Nyápicoknak, mert arra késztette őket, hogy rendszeresen mérjék egészségi állapotukat, és minden héten tornázzanak. Volt, aki egy héten többször is mozgott, és láttunk olyat, akinek tavaly november óta 5 százalékot csökkent a testzsírja.

Élhetnénk tovább is

A kezdeményezés egy jó ügyet szolgál, hiszen mint azt Schobert Norbert is folyton mondja nekünk a tévében, a magyar lakosság egészségi állapota egyszerűen siralmas. Nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne - áll az OEFI honlapján. Jelenleg a születéskor várható élettartam a férfiaknál 68, a nőknél 76 év, ami messze elmarad az Európai Unió tagállamaitól. Különösen tragikus a középkorú férfiak kimagasló halálozása.

A "Közösen könnyebben" május 25-én egy eredményhirdetéssel zárul. A százalékban a legtöbb kiló leadó nyertes csapat tagjai -wellness-hétvégét nyernek, de a szponzorok a jól teljesítőknek felajánlottak sportszereket és Cerbona-ajándékokat is. A testsúlycsökkentő verseny után az OEFI júniusban kezdi újabb népnevelő programját, a Move Europe-ot, ami német szervezésben próbálja még egészségesebbé tenni a zsíros ételeket kedvelő magyarokat.


Sose késő elkezdeni

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?