Szédületes repülés a használt bugyik felett

Japán rohadt messze van, ezért az ember nem árt, ha a fedélzetre lépés előtt csikkről szívva viszi be a szükséges nikotinadagot, a fasiszta repülőtársaságok miatt ugyanis a 10,5 órás út végére heveny elvonási tünetek jelentkeznek, és cigi nélkül berúgni sem az igazi. Aludni nem nagyon lehet a turistaosztályon, a stáb business class-ra való belógását pedig kiszúrták a német légikisasszonyok.

Vicces lengyel útitársat kaptunk Marek, a 196 centiméter magas egyetemista személyében, akitől megtudtuk, hogy Tokióban már használt iskoláslány-bugyikat is lehet automatából vásárolni, valamint azt is, hogy a felkelő nap hazájában 25 év fölött a szingli nő jobb, ha öngyilkos lesz, mert a kutyának sem kell. Hüledeztünk, tökéletes lemezeket hallgattunk, és leszálltunk Narita repterén.

Klikk!

Dobd ki a markert, bébi!

A hőlégballonozást nálunk a csendes őrültek és unatkozó milliomosok sportjának tartják. Ha valaki társaságban benyögi, hogy ballonversenyre megy, akkor legjobb esetben is csak értetlen tekintetekkel találkozik, hogy a frászban lehet ebben a sportban versenyezni, ki megy magasabbra, vagy mi? A sportról, annak kialakulásáról és magáról a versenyekről a Nemzetközi Repülőszövetség honlapján, illetve ezen a linken nagyon részletesen lehet olvasni, így ezzel most senkit nem terhelnék, röviden csak a lényeg: a versenyeken alapjában véve az a feladat, hogy egy előre megadott, vagy a pilóta által meghatározott célpontra rá kell repülni, ott egy úgynevezett "markert" annak középpontjához minél közelebb kihajítani, majd épségben leszállni.

Idén 17. alkalommal rendezték meg a sport világbajnokságát, ezúttal (harmadjára) Japánban, mégpedig ott, ahol a Honda Világkupa utolsó fordulóját is tartják, Motegiben. A HVK a világ egyik legnagyobb presztízsű és egyben legjobban díjazott versenyének számít a maga 5 millió yenes fődíjával (mintegy 8,5 millió forint), ugye hogy most nagy levegőt teccett venni? Na azért ne rohanjon mindenki felszerelést vásárolni, mert egyrészt nem túl egyszerű egy ilyen versenyt megnyerni, másrészt a pénzdíjból ugyan egy tisztességes cuccot össze lehet rakni, de ezzel még nincs vége a dolognak: a ballon fenntartása és szállítása költséges mulatság.

Elment a ballonozás Beckenbauere

A vb igen szomorúan kezdődött, hiszen napokkal a rajt előtt halt meg a verseny igazgatója és egyben a japán ballonsport egyik motorja, Mashashi Kakuda. Úgy tessék ezt elképzelni, mintha a német foci VB rajtja előtt kapott volna végzetes infarktust Franz Beckenbauer, nem tesz jót az eseménynek, el lehet képzelni. Ettől függetlenül nagyon pöpec kis versenyt hoztak össze a szervezők, kismillió önkéntes, sofőr, tisztségviselő segítette a napi munkát, versenyszervezésből van mit tanulni a japánoktól, az biztos. A Tokiótól kábé 70 kilométerre elhelyezkedő Motegi városa túl sok mindenről nem híres, de itt található a Twin Ring, a Honda 1997-ben felépített saját versenypályája, ami már évek óta ad otthont a versenynek, IndyCar-futamoknak és MotoGP-t is rendeznek itt évről-évre.

Ahol nincsenek vadvirágos rétek

A hegyek között járunk, a szűkös utak mellett vagy házak, vagy italautomaták, vagy rizsföldek találhatók, itt csak úgy nem hagynak parlagon területeket, mert nincs rá hely. Nincsenek mezők, rétek és gazzal benőtt legelők sem - virágokat is csak a nagyon idétlen, görbe farkú kutyák által őrzött házak mellett láttunk, de lehet, nem figyeltünk elég jól oda.

Felettünk 63 ballon köröz, szar a szél, kurvaélet, makkolunk itt a völgyben, jön a rádión, hát igen, a ballonverseny már csak ilyen: ha nem találja meg az ember a megfelelő áramlatot (mer' nincs) akkor vár, hogy megváltozzon a szélirány, vagy felmegy jó magasra, hátha ott talál. Mindeközben a kísérőcsapat a japánokra méretezett mikrobuszban kínlódik, 108 kilójával az ember nagyon nehezen fér el a Toyota Hiace hátsó ülésén. "Kidobom a markert", jön fentről a pilóta hangja a rádión, ilyenkor meg kell állni, és a versenyzőkhöz beosztott megfigyelőt kitessékelni a járműből, hogy nézze a dobást, megvan, mehetünk megkeresni, vagy 2,5 kilométerre a céltól (estére kiderült, hogy nem is olyan rossz eredmény ez, ilyen szélirány mellett senki nem tudta nagyon megközelíteni), utána irány a ballon, összepakolás.

Absztinencia a rizspapír túloldalán

Szállásunk egyúgynevezett homestay, azaz egy japán családnál fogunk 10 napig vendégeskedni, aminek vannak előnyei (ingyen van és általában jár vele kaja is) és hátrányai (csak nem lehet holtrészegen nótázni hajnal 2-kor, miközben nagyi ott alszik a rizspapír fal másik felén, bútor mint olyan nem nagyon van és a tatamin alvás meglehetősen kényelmetlen mulatság), de ha nem tetszik, akkor ott a szálloda lehetősége potom 32000 forint per éjszaka per főtől, ugye nem kell magyarázni. Szállásadó családunk nagyon kedves és aranyos, a kaja isteni, szinte minden nap van valami helyi különlegesség és európai stílusú főétel is, ráadásul olyan mennyiségben, amivel csak nehezen birkózik meg a négytagú stáb.

Kütyü nélkül nem megy

A verseny alatt egyébként nagyon jó időnk van, mindössze három felszállás maradt el eső vagy viharos szél miatt (például a legutóbbi hazai nemzetközi versenyen hat maradt el). A 28 versenyfeladat után egy amerikai pilóta vehette át az aranyérmet 21652 ponttal, míg a magyar csapat eredménye 14783 pont, és a 32. hely, ami annak fényében nem is olyan rossz, hogy Végh Sándor egy tulajdonképpen kísérleti ballonnal repült, és nem álltak rendelkezésére azok a kütyük, melyekkel a legjobbakat a szponzorok ellátják. A ballonozás igenis technikai sport, GPS loggerek, bluetoothos rádiókon adatokat küldő csudaberendezések, notebook-hegyek a kosárban az egyik oldalon, szögmérő, vonalzó és színes filctoll a másikon. Nem elég ugyanis megvenni egy jó ballont, kosarat, égőfejet, gázpalackokak, kell még ugye egy kísérő kocsi plusz utánfutó (vagy egy nagy mikrobusz), ebbe tankolni kell, nem részletezem.

Nézze meg képeinket!

Sakemészárlás Münchenben

A búcsúbulin terülj asztalkám várja az alkalomhoz illő öltözetben tolongó pilótákat (pilótadzsekik, katonai gyakorlók és Boss öltönyök érdekes kavalkádja), óvatos sörözés után az egyik ukrán pilóta előkapja a házi rettenetest (előrelátás rulez) és kicsit emelkedik is a hangulat, de az amerikai himnusz előtt távozunk, mert hajnal négykor indulnunk kell vissza. A visszaút a Naritán vásárolt sake müncheni kiöntése miatt (az új EU-s szabályok szerint csak az itt vásárolt italokat lehet felvinni a fedélzetre, és hat litert csak nem tudunk még mi sem meginni 15 perc alatt) kicsit ideges hangulatban zajlik, de a leszállás után megállapítjuk, hogy ha kell, most azonnal visszamennénk. Ballonozni ugyanis nagyon jó.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!