Szökőnap
4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Lesz végre Városháza park, de mi is az?

300 éve nem bírják befejezni a budapesti városháza épületét. Talán majd most

2019.10.30. 16:08 Módosítva: 2019.10.30. 17:40

Karácsony Gergely, Budapest új főpolgármestere a Városháza téren tartotta beszédét október 23-án, ahol be is jelentette: nem lesz többé a kiváltságosok parkolója a terület, visszaadja azt a város polgárainak. A város polgárai meg többnyire csak pislogtak, hogy mégis mit kapnak vissza, mert hát a Városháza tér nem nagyon van benne a köztudatban. És nem is volt igazán soha az övék. Lássuk hát, miről is van szó, hogyan is alakult ki ez a terület a pesti történelmi Belváros peremén, és miért nem volt képes senki sem megoldani a problémáit, pedig

több mint száz éve próbálkoznak vele a városvezetők.

Hogy megértsük a helyzetet, nem egészen itt kell kezdenünk a történetet. Még csak nem is Budapesten.

A legtöbb városnak ugyanis van főtere (ahogy arról nem is olyan rég, a Vörösmarty tér kapcsán merengtem). Általában ott van a „nagytemplom”, a városháza, egy óra- vagy harangtorony, amely rangot ad, és ahonnan lehetett figyelni, minden rendben van-e. Ilyen főtere van szinte minden olasz városnak, de sorolhatnánk a közép-európai példákat is Prágától Krakkóig. Hasonló a helyzet a magyar városoknál is, mondjuk Szabadkán, Kecskeméten, Szegeden, vagy ilyen a budai Várban a Szentháromság tér a régi városházával, meg a Mátyás-templommal, amelynek tornyán egykor óra is volt.

Naná, hogy volt hagyományos városházás főtér a régi Pesten is.

A Duna partján állt, bármelyik olasz város megirigyelhette volna: volt tornya is, meg tér is előtte templommal, ahogy kell. Egészen 1900-ig. Akkor ugyanis elbontották az Erzsébet híd építése miatt, a helyén most a hídfő és a Piarista-tömb van.

A városvezetést átköltöztették az úgynevezett Invalidus-házba, más néven a Károly-kaszárnyába. Abba a nagy, 18. századi barokk hodályba, amely

a fővárosi ingatlanfejlesztések állatorvosi lova is lehetne: gyakorlatilag több mint háromszáz éve képtelenek befejezni.

Pedig ezen a metszeten nem is néz ki rosszul, ugye?

Főleg ha figyelembe vesszük, hogy ez egy rokkant katonáknak épült kórház és otthon volt. Na meg azt, hogy ez csupán egy látványterv, amit soha nem valósítottak meg teljesen (mert ugye már akkoriban is készültek nagyvonalú látványtervek). Az Anton Erhard Martinelli bécsi udvari építész által tervezett épület még úgy is egész más léptékét képviselt, mint körülötte a földszintes város, hogy csak nagyjából a fele készült el, ilyenformán:

Az egész története huzavonákkal teli. Már az alapítás és az alapkőletétel között is eltelt 24 év, de az évszázadok alatt is többször változott a funkciója, mígnem a 19. század végén a fővárosé lett. Ahogy a fenti képen is látható, hátul nem sikerült befejezni: a csonka szárnyakat egy ferdén vezetett, földszintes épületrésszel kötötték össze. Az oka egy területi vita volt, mivel ezen a ferde vonalon húzódott egykor a pesti városfal: ez volt a város határa. Ennek a falnak a mentén épült ki később a Kiskörút, gyakorlatilag ma is ennek a földszintes épületrésznek a helyén húzódik a kerítés a szabadon használható Városháza park, és az elzárt, mostanáig parkolónak használt hátsó udvarok között.

Na de kit érdekel, mi van egy épület hátuljában, mikor az eleje készen van? Rendben, vannak szép kulisszafejlesztések, amelyek mögé nem szabad nézni, és akkor gyönyörűek, de itt a város fejlődése miatt megfordult az irány: mára az épület főhomlokzatából lett a hátulja. Kevesen vannak, akik ránézve a fenti képre, felismerik, hogy

jé, ez a budapesti városháza.

Még akkor is, ha fővárosiak. Sőt, még akkor is, ha már jártak benne. Pedig ma is pont így néz ki, csak a hatalmas barokk tömböt körbenőtte a város: a Városháza utca egy szűk, egyirányú utcácska, amire hiába néz bármilyen monumentális homlokzat, abból egész biztos, hogy nem látszik semmi. Egyáltalán nincs előttünk, városlakók előtt, hogy milyen is.

Az egykor városszéli Kiskörút viszont nagy forgalmú körúttá alakult, több autósávval, gyalogoskorzóval, villamossal és hatalmas épületekkel. Természetes, hogy már régóta azt tervezték, hogy ebbe az irányba valami impozáns új városházává bővítik a befejezetlen, és amúgy is nehezen értelmezhető épületcsonkot.

Aztán jött a világháború, Trianon, a világválság, és bár születtek tervek, az igazán komoly pályázatokra a 30-as évek végéig várni kellett. Ekkor döntöttek a Madách sugárút megépítéséről, amely a Városligetet kötötte volna össze a Károly körúttal, és ennek tengelyében magasodhatott volna az új városháza. (Ebből a sugárútból ugye csak a Madách-házak és a Madách térnek nevezett csonk készült el.) Olyan pályaművek születtek,

amiktől a mai budapestiek is frászt kapnának, de úgy látszik, hogy akkoriban nyitottabbak voltak a merész elképzelésekre.

1940 januárjában hirdettek végül eredményt: Kertész K. Róbert és Weichinger Károly pályázata nyert. Az utóbbi látványtervén a Madách-ház és az Anker-ház segíthet eligazodni, de a Deák téri evangélikus templomot senki se keresse: azt egyszerűen elbontották volna, és abba az irányba teremtették volna meg a rég óhajtott Városháza teret.

Voltak amúgy még merészebb tervek. Körmendyén például ott a templom, de csak azért, hogy be tudjuk tájolni, hol járunk. A villamossíneken kívül semmi sem emlékeztet a mai állapotra. Igaz, ő csak 22 emeletben gondolkodott, Maróti Géza már 32-ben. Parkot senki nem álmodott az akkoriban alacsonyabb, egy-, kétemeletes házak által elfoglalt területre.

Mondanom sem kell, hogy jött világháború, és nemcsak hogy a fejlesztésből nem lett semmi, de a meglevő házsort is eléggé megviselte a huszadik század második fele. Az épületeket visszabontották, csak a földszintjüket hagyták meg, az eredeti barokk tömböt pedig a szocialista közigazgatási épületekre jellemző toldások-foldások, kiegészítések, tetőmagasítások és más szépségek csúfították el.

A rendszerváltás után persze itt is felmerült, hogy most akkor tenni kéne valamit. Ebből annyi lett, hogy a Károly körút irányába néző épületcsonkot (melyben akkoriban már csak különböző boltok, műhelyek és talponállók működtek) 2005 nyarán elbontották. A lezárt részen még 1995-ben feltárták az egykori városfalat, amelyet az 1996-ban hivatalos látogatásra érkezett János Károly spanyol királynak is megmutattak.

A bazársor elbontása után a Demszky Gábor vezette fővárosi önkormányzat azt mondta, hogy az épületek helyén két évre ideiglenes park létesül, a későbbiekben pedig az elképzelések alapján ötcsillagos szálloda és mélygarázs épül, valamint tíz, tízezer négyzetméter körüli üzlethelyiség és bérelhető iroda lesz az új tömbben. Érdekes, hogy még ekkor is a terület beépítésével számoltak, a zöldhiányos városban még mindig nem az volt természetes, hogy parkosítsunk minden talpalatnyi helyet, amit lehet. Mindenesetre ekkor alakult ki a terület – átmenetinek szánt – megosztása: a Kiskörút felőli oldalon elkészült egy egyszerű parkosítás, az épületszárnya közötti nagyobb rész viszont a Városháza hivatali parkolója maradt. 

Az úgynevezett Városháza Fórum tervpályázatra majdnem két évet kellett várni, de 2008-ra egy tényleg menő elképzelés született. A nyertes Erick van Egeraat holland építész lett, akinek több alkotása is van Budapesten, közülük a legismertebb a dülöngélő ING-székház a Dózsa György úton. 

Az ő irodájának a tervét vásárolta meg a főváros, ami egyből tovább is fejlődött: a kezdeti, szerényebb saroktoronyból idővel egy 65 méter magas kilátó kerekedett ki. Nem is lett volna rossz az elképzelés: a lehetőségekhez mérten befejezte volna a Martinelli-féle udvarok rendszerét. Úgy építette volna be a teret, hogy az átjárható marad, sőt merészen át is törte volna egy helyen a régi rendszert. Az épülettömb négy belső udvara közterületté alakult volna, de egybefüggő parkkal ez a terv sem számolt, sőt kihozta volna a beépítést újra a Kiskörút vonalára.

A terv tagadhatatlan építészeti minősége ellenére szép számmal akadtak bírálók. Sokan attól tartottak, hogy ez egy bújtatott plázaépítés a város közepén. Tény, hogy jelentős kereskedelmi funkcióval is számoltak, és azért az 1300 férőhelyes mélygarázs már tíz évvel ezelőtt is indokolatlanul soknak tűnt.

Ezeket a terveket az épp akkor kitörő gazdasági válság sodorta el: tönkrement Egeraat irodája is, majd 2010-ben megbukott a városvezetés. Az elkövetkező évtizedben pedig minden maradt a régiben. Pedig Tarlós István is azzal kezdte a főpolgármesterségét, hogy bejelentette,

a meg nem épülő Városháza Fórum helyén közpark lesz. Nem lett.

Ténylegesen az elmúlt évtizedben csupán annyi történt, hogy a trafóház épületében működő Merlin Színházat 2011 végén kiköltöztettékA területre több terv is született azóta, de inkább csak elméleti elképzelésekről volt szó. A reload építészstúdió például egy elegáns felhőkarcolót álmodott ide gyönyörű látványterveken, mellette pedig nagy közparkot alakított volna ki. 

Kenéz Gergely és Karácsony Tamás pedig a Csontváry Múzeum pályázatára adott be egy tervet ezzel a helyszínnel. Ők a múzeumot egy árkádos épületben helyezték volna el párhuzamosan a Kiskörúttal, még a Gerlóczy sarkára egy toronyházat álmodtak, benne a Kortárs Könyvtárral. Erről itt írtam bővebben. A városvezetés ezeket az elképzeléseket nem támogatta, a Tarlós-időszakban mindvégig fenntartották, hogy a távlati cél az egész terület parkosítása – csupán lépések nem történtek.

Most akkor mi lesz?

Tény, hogy újabb bevásárlóközpont-fejlesztésre nincs szükség a Belvárosban, az utolsó szabadon maradt nagy területet meg kell becsülnünk. Ahogy arról épp a napokban beszéltünk a Kultrovat podcast-jében: nagyon izgalmas a századfordulón kialakult budapesti városszerkezet, de az akkori tervezők sajnos elfeledkeztek a nagy zöldfelületek kialakításáról. Ez az utolsó lehetőségek egyike, hogy legyen egy ilyen Budapest szívében. Szóval lehet érvelni azzal, hogy jaj a zártsoros beépítés itt megtörik a körúton, de ezt talán senki nem bánja.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez mégis csak a Károly körút.

Nem elég kipucolni az autókat és beültetni a területet. Ez nem egy közösségi kert, vagy egy gerillában zöldített grund,

itt meg kell tervezni és ki kell építeni a térfalakat. Úgy, hogy az minél kevesebbet vegyen el a leendő parkból. A jelenleg erre néző, tulajdonképpen belső homlokzatok egyszerűen nem arra vannak tervezve, hogy egy impozáns épület főhomlokzatai legyenek, és a jelenlegi elcsúfított állapotuk még kevésbé vonzó, mint az eredeti kaszárnyaszerű beépítés – bár a földszinti árkádsor azért rejt magában lehetőségeket. Ez nemcsak tájépítészeti, de a leghagyományosabb értelemben vett építészeti kérdés is.

Az már csak a személyes véleményem, hogy igenis szükség van valami építészeti jelre. Én toronypárti vagyok, de lehet felőlem akár más is. Ez nem egy akármilyen tér vagy park. Ez Európa egyik legfontosabb fővárosának városháza, előtte pedig a főtere, a központi parkja. Persze jó, ha azt üzeni, ez egy huszonegyedik századi város, amelyik nem csak a beépíthető négyzetméterekről szól.

De azért nézzen is ki valahogy.

ÉRDEKEL Budapest története? KÖVESS FACEBOOKON éS INSTAGRAMON!