Zubreczki Dávid Ezüst Ácsceruza Díjat kapott

Tizedik alkalommal osztották ki az Ezüst Ácsceruza Díjakat, és az egyiket szerzőnknek, Zubreczki Dávidnak ítélték oda. Mellette elismerésben részesült még Hartmann Gergely, építész, építészettörténész, a Modern Győr blog szerkesztője, Nagy Bálint, a FUGA Budapesti Építészeti Központ kreatív igazgatója és Sulyok Miklós művészettörténész, kurátor. 

Az Ezüst Ácsceruza Díjat a Honi Művészetért Alapítvány alapította 2010-ben, és olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban megjelent minőségi cikkekért, illetve publicisztikai tevékenységért jár, amely hozzájárul a magyar építészet és építőipar népszerűsítéséhez.

Arról, hogy a beérkező pályázatok közül kiknek ítélik oda a díjat, idén Aczél Gábor, Bálint Imre, Benczúr László, Kassai Ferenc, Komjáthy Attiláné, Szmodits Júlia, Tolnay Tibor és Vadász Bence döntött. A szervezők egy december 19-ig tartó kiállítás keretében emlékeznek meg a tíz év díjazottjairól és az áprilisban elhunyt alapító, dr. Komjáthy Attila építészről.

A méltatás szerint kollégánk azért kapta meg az elismerést, mert amióta építészeti íróként színre lépett,

azóta minden fontos építészeti ügy, terv és cselekedet „közhírré tétetik” és „kidoboltatik”. Közérthetően, pontosan, de lélekkel. És egyre többen állnak körülötte a virtuális építészeti főtéren és hallgatják. Pékek, mérnökök, kertészek és könyvtárosok. Városlakók. Némelyek még el is gondolkodnak: „Hát ez volna az a híres építészet?”

Zubreczki Dávid ír, elemez, olvas és megmutat, publikál, előadásokat tart és kerekasztal beszélgetéseket szervez, hogy minél több helyre eljusson az építészet és az építészek háromdimenziós üzenete.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34