Menő, de nem létező budapesti étteremmel van tele a szaksajtó

2020.02.18. 16:24

A Roadster.hu vette észre, hogy az építészetben nemzetközi etalonnak számító Dezeen és Archdaily is egy nagyon menő belsőépítészeti megoldásokkal operáló, frissen nyílt budapesti bárról ír elismerően. Mivel ez olyan, mintha a házibarkács Barkas hibridautónkat az Autoweek szemlézné, a Roadster rávetette magát a buha|i|rest nevű helyre, aminek hűlt helyét találták.

A bár terveit egy Roman Plyus nevű orosz építész készítette, ki tudja milyen megrendelőnek, de egy 20. századelőn épült textilgyári épületben, mindösszesen 350 négyzetméteren – Budapest belvárosában. A tervező instagrammolható trendi bárként jellemezte a helyiséget, amiben még egy szobor is van, a lába előtt Instagram felirattal, hogy onnan tessenek majd idegesíteni az éppen a csavargyárban szívó haverokat. Az Archdaily egy az egyben le is hozta, amiket a tervező nyilatkozott (a másik szaklap óvatosabb volt, és visszább vett az öntömjénezésből), és hozzánk hasonlóan nagyon bejött nekik a Small Lie (Kis hazugság) nevű Pinocchiót ábrázoló Kaws-szobor.

Őszintén bevallom, hogy a képek láttán én meg nem mondtam volna, hogy csak renderről van szó, és a hely maga nem is létezik.

A Roadsternél nyomát sem lelték az egyébként minden részletében Instagramra termett helynek, pedig eléggé keresték. Se cím, se semmi, a Google is csak a cikkeket, képeket és a tervező Instagramját dobja fel, a helynek semmi netes jelenléte nincs 2019-ben. Azaz nem is létezik. Roman Plyus Instagramján is hiába keressük a bővebb infót, a tervező a címre vonatkozó kérdéseket figyelmen kívül hagyja.

Ujlaky István, az Octogon építészeti magazin online kiadásának főszerkesztője elmondta: a moszkvai belsőépítészt valóban felkérték a tervek elkészítésére, de a megrendelő kiszállt a buliból, azaz ez a hely egyelőre nem létezik, és ebben a formában sajnos nem is nagyon fog. Az, hogy a tervező miért mismásolja el a címet, és a szaklapok jelen idejű kijelentéseit miért nem javíttatja, az jó kérdés. A Roadsternek a BME Építészmérnöki Karán szabadkézi rajzot, látványtervezést és tervezést tanító Répás Ferenc építészmérnök azt mondta, Svájcban és Németországban szabályozzák, hogy a látványtervek ne lehessenek fotorealisztikusak, pont azért, hogy ne váljanak öncélúvá, hanem az építészet céljait szolgálják.

A szobor címe azért betalált.