Dénes
2 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

A szocreálnak is kijárhat a műemléki felújítás

Oroszlányban egyedülálló módon alkották újra a legszebb sgraffitókat

DSC 9659
2020.02.19. 11:56

Van az az elképzelésem, hogy nagyjából hetven évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy kor építészetét ismét szépnek, vonzónak, izgalmasnak találja a nagyközönség. A két világháború közti modern már divatba jött, az ötvenes évek szocialista realizmusa talán most következik. Persze lehet, hogy ez az az irányzat, amelynél valójában nem is kellett ilyen sokat várni: a szándékosan múltba tekintő irányzat mindig is könnyebben befogadható volt, mint az újítók. Csakhogy Magyarországon kevés szép példája maradt fenn ennek a korszaknak, aminek legfőbb oka, hogy nálunk alig néhány évig tartott.

Ez alatt a rövid időszak alatt épült fel a mai Oroszlány magja, mely olyan lett, mint egy középkori vagy reneszánsz városé. Nálunk szerencsére sokkal szerethetőbb és emberközelibb maradt ez az irányzat, mint a sztálini Szovjetunióban. Még a legjellegzetesebb reneszánsz homlokzatdíszítést is újra elővették, ez volt az sgraffito. Ezek közül újítottak meg az elmúlt években párat, s ha már a Mi vidékünk sorozat keretében bejártuk Komárom-Esztergom megyét, ezeket a különlegességeket is felkerestük.

A sgraffito lényege, hogy különböző színű vakolatokat visznek fel egymás után a falra, aztán előre megtervezett módon visszakaparják a felületeket, hogy előtűnjenek a színek és kirajzolódjon a forma. Az ötvenes évek szocreáljával jött újra divatba nálunk a sok száz évvel ezelőtti technika, de a következő évtizedekben is népszerű homlokzatdíszítési eljárás maradt. Sajnos folyamatosan pusztulnak szerte az országban, a legutóbb a MOME felújításakor vertek le egy gyönyörű alkotást. Éppen ezért különleges az, ami Oroszlányban történt.

Itt az ötvenes években épült ki több ütemben a lakótelep. A Rákóczi út menti házak már jóval Sztálin halála után (1959-ben) készültek el, abban az átmeneti időszakban, amikor az építészek még nem igazán tudták merre is tovább. Ezeken az épületeken még a szocialista realizmus dominál, de számos elemükben – például a lépcsőházaknál – mintha visszakacsintanának a háború előtti modernre. Ami igazán érdekes, az az, hogy miként néznek a főút felé: gyakorlatilag a csupasz falakat mutatják ebbe az irányba. A ridegséget részint a fák, a részint a házak közé felhúzott, terméskőből rakott lepényépületek, na és persze a sgraffitók oldják.

Ezek témáját már nem a keményvonalas kommunista ideológia adta, hanem a békés hétköznapok idealizált világa: Zenészek (Hock Ferenc), Faültetők (Orosz János), Munkások (Óvári László), Lányok madarakkal (Michnay Andrea), Aratók (Kokas Ignác), Labdázók (Sarkantyu Simon), Bányászcsalád (Blaski János), Táncoló lányok (Ridovics László) és Halászok (Vecsési Sándor). Mindegyik munkával más, frissen végzett képzőművészt bíztak meg, akik nagy lelkesedéssel vágtak bele az alkotásba. A főút házait díszítő sgraffitók sorát 17 évvel később egy újabb követte kicsivel arrébb: Zámbó Kornél az új sportcsarnok homlokzatát díszítette ugyanezzel a technológiával. Igaz, már más stílusban.

A szocialista realista stílusnál még a nép nyelvén kellett fogalmazni, hogy azt az egyszerű munkás is megértse. Itt már szabadabban lehetett formálni az alakokat: nyújtottabbak, libbennek

– emlékszik vissza erre munkájára Zámbó Kornél. Ő 1969-ben azért érkezett a Oroszlányba, hogy bányászokat rajzoljon a föld alatt, és azóta is a város lakója. Mikor a 2010-es évek elején felmerült, hogy restaurálni kellene az akkorra már igen csak rossz állapotba került sgraffitókat, őt keresték meg.

Az alkotásokat valójában nem kijavítani, hanem teljesen újraalkotni kellett, ugyanis az épületeket kívülről szigetelték.

Az eredeti homlokzatdíszek maradványai tehát ma is megvannak, száz év múlva a régészek még kibonthatják azokat akár a szigetelés alól. Az új felületre a hagyományos technikával, anyagokkal, színekkel, az eredeti műveket alkották újra. Az elpusztult részek pótlásához korabeli fényképeket, újságcikkeket is felhasználtak, két egykori – azóta sajnos elhunyt – alkotó, Blaski János és Orosz János személyesen vettek részt a munkában.

Zámbó Kornél elmesélte, hogyan dolgoztak:  "Én csak a rajzokat készítettem el, és irányítottam a munkát. A vakolást és a visszakaparást helyi kőművesek végezték. Vannak nagyon jó szakemberek itt, akik örültek is a sok négyzetméteres munkának. Igaz, gyorsan és folyamatosan kell dolgozni. Túl sok színt nem lehetett használni, legfeljebb ötöt, de a leggyakrabban csak három-négy színből áll egy sgraffito.

Hajnali egy-kettő felé kezdődik a munka az első vakolatréteg felrakásával,

aztán mikor valamennyire megkötött, jöhet a következő. Ügyelni kell, hogy vékony legyen, két-három milliméter legfeljebb. Két szinten dolgoznak, nagyjából 11-re meg is van az egész fal, az összes vakolatréteggel. Akkor egy nagy, csomagolópapírra rajzolt kartont teszünk fel, amin ott a kép, és egy kés nyelével kijelölöm nekik, hol melyik színig kell visszavakarni a képet. Kiosztom a feladatokat, hogy te ezt kaparod, te meg azt. Ha minden jól megy, este hétre meg is vagyunk. Sokkal tovább nem lehet húzni, hiszen a vakolat megköt, és utána már nem lehet dolgozni vele."

2012 és 2014 között a Rákóczi út valamennyi sgraffitója megújult ezzel a módszerrel, a rákövetkező évben pedig Zámbó Kornél egykori alkotása is újjászületett. Az eredeti állapottal összevetve úgy tűnik, itt még kicsit változtatott is eredeti kompozícióján a festő. Reméljük a példát követik máshol is, hiszen nagyon sok izgalmas, megmentésre váró alkotás maradt ránk a huszadik század második feléből is.

Van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!
Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.