Hogyan hódította meg a fél világot a mediterrán térkő?

Idén is megrendezi a Budapesti Építészeti Filmnapokat a KÉK, vagyis a Kortárs Építészeti Központ. A helyszín ezúttal is a Toldi mozi lesz, ahol március 5 és 8. között lehet megnézni jó pár építészetről, vagy épp a városok működéséről szóló filmet. A központi téma  (Buildings with Feelings) most nem olyan szorosan körülhatárolt, mint az elmúlt években, és a filmek jó része még ebből is kilóg, ám ennek ellenére nagyon erős felhozatalt sikerült összehozni a szervezőknek. Olyannyira, hogy hiába terveztem el, mely filmekről fogok írni, a népakarat keresztülhúzta a számításaimat.

Szívem szerint ajánlottam volna a Kiszorítva című dokumentumfilmet, amely egy izgalmas nyomozáshoz hasonlóan mutatja be, hogyan szorulnak ki a városlakók saját városukból szerte a világon. Még az olyan jólétinek tűnő államokban is, mint Kanada vagy Svédország, nemzetközi ingatlanbefektetők vásárolják fel a házakat, ami miatt egész településrészek kezdenek elnéptelenedni.

Kedvencem volt a Natura Urbana – Berlin parlagon is, mely a városi növényvilág alakulásáról szól. Vagyis arról, amiről Dányádi Sára nem rég bemutatott könyve, csak kicsit más szemszögből. Hogyan befolyásolják egy nagyváros flóráját a bevonuló hadseregek, a háború utáni helyreállítások, vagy az, hogy a település két fele közé évtizedekre egy áthatolhatatlan falat emeltek. 

Na és persze a listámba bevettem volna a Bauhaus szellemét is , amit ugyan még nem láttam, de hát minden érdekel, ami Bauhaus, és Niels Bolbrinkernek már tíz éve is volt a témáról egy filmje.

Ám az a helyzet, hogy mire megjelent volna a cikk, pont erre a három filmre fogyott el minden jegy. Szerencsére olyan klassz a felhozatal, hogy ez nem okozott gondot. Íme tehát három film, amire jelen pillanatban még van jegy, de a témájuk legalább olyan izgalmas, mint a fentieké.

Kövek útján

Aki már járt Lisszabonban az tudja, hogy a város karakterét jelentős részben a térkövek adják. Az úgy nevezett portugál kövek, öklömnyi, szabálytalanul pattintott fekete és fehér szilánkok, melyekből gyönyörű mozaikokat raknak ki a járdákon és a sétatereken. Egyszerre változatossá, és mégis egységessé teszik a közterületek megjelenését. 

Nálunk a térkő szitokszó. Részint, mert gyakran zöldfelületeket burkolnak le vele, részint, mert egy időben ez volt a legkényelmesebb módja az EU-s források megcsapolásának, részint, mert borzalmas minőségben készülnek el a burkolatok sokfelé az országban. Ám Marco Antônio Pereira filmjéből kiderül, hogy ott, ahol megvan ennek a hagyománya, a térkő igazi kincs. Megismerhetjük persze a történetét is (eredetileg rabokkal rakatták le a lisszaboni vár feljáróján az első mozaikot), meg a legszebb régi emlékeit. De láthatjuk magát a technikát is, megnézhetjük milyen kézműves munka a mozaikok összeállítása.

Portugál kővel ma is dolgoznak, időnként street artosok alkotásait is kirakják. Van, ahol szobrászati alkotás lesz belőle, máshol ruhákat, lakástextileket ihlet a híressé vált burkolat. Bemutatják az előnyeit – teljes mértékben újrahasznosítható és sokkal jobban elvezeti a vizet, mint a beton vagy aszfalt –, és a hátrányait is: kevés a jó szakember, egyre több a kontármunka, és bizony, rendszeres karbantartást igényel.

Na és a Föld túlfelén is találkozhatunk vele. Rio de Janeiróban a Copacabana nem csak a világ egyik leghíresebb óceánparti promenádja, hanem a világ talán legismertebb és legelfogadottabb absztrakt művészeti alkotása is. A Roberto Burle Marx tervei szerint készült, mintegy négy kilométer hosszú mozaik ma már igazi nemzeti kincse Brazíliának.

A filmet portugál nyelven, angol felirattal vetítik.

New York-i csoda a 42. utcában

Elég régóta követem a Budapesti Építészeti Filmnapokat, de olyan filmmel még nem találkoztam a fesztiválon, amelyben Samuel L. Jackson szerepelt. Hát most ennek is eljött az ideje!

Volt New Yorknak ugyanis egy nagyon lepukkant negyede, a Hell's Kitchen, ami legtöbbször bűnügyekkel került a hírekbe. Aztán elhatározták a hetvenes évek elején, hogy egy teljes háztömb lebontása után egy gigantikus ingatlankomplexumot építenek fel ide, két 45 emeletes, 130 méter magas toronnyal, medencével, játszótérrel meg sok hasonlóval. Összesen 1689 lakással, elsősorban a közép- és a felső középosztályt lőve be célközönségnek.

Ez elsőre nem olyan meglepő történet – manapság is találkozni ilyen elképzelésekkel. Mint ahogy az sem egyedi, hogy pont beütött egy kisebb ingatlanválság, és a város sem volt épp formában, szóval kiderült, hogy a felépült rengeteg lakást nem lehet az eredeti terveknek megfelelően értékesíteni. Az egyetlen kiutat az jelentette, hogy alacsony jövedelműeknek adják bérbe a lakásokat, amire támogatást lehet igényelni.

Ekkor jutott valakinek eszébe az ötlet (ma már többen is úgy emlékeznek vissza, hogy az övék volt), hogy mi lenne, ha ezek az alacsony jövedelmű lakók művészek lennének. Közel van egy rakás színház, és az ott dolgozók költözhetnének ide olcsón, egy ugrásra a munkahelyüktől. Az ötlet bevált, és mint a filmből kiderül, a Manhattan Plaza nemcsak New York művészeti életét lendítette fel, hanem a környék fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult. 

Rengeteg, később ismertté vált színész, előadóművész, író, táncos élt itt. Mondjuk, az ajánló elején emlegetett

De azért ő is szívesen emlékszik rá vissza a filmben, mint ahogy a ház lakói közül sokan, többek közt Giancarlo Esposito, Alicia Keys, Terrence Howard, vagy épp Larry David is.

A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítik.

Olvadó lelkek

Ha van a világnak legélhetőbb városa, akkor legélhetetlenebbnek is kell lennie. Hogy pontosan melyik az, nehéz eldönteni, de az oroszországi Norilszk jó eséllyel pályázna erre a címre. Százezresnél nagyobb település ennél északabbra már nincs a Földön: télen akár mínusz ötven fok is lehet. És a tél nem rövid erre. Évi 270 napig is boríthatja hó, és 130 napon lehet hóvihar. Másfél hónapon keresztül egyáltalán nem kel fel a nap. És ha ez nem lenne elég, a megélhetés legfőbb forrása a bányászat és a kohászat. Ennek következtében olyan mérgező a levegő, a talaj és a víz, hogy ez az övezet egymagában a világ károsanyag-kibocsátásának egy százalékáért felel. Ám a szörnyű tényekből ellenére mégis él itt 170 ezer ember. De vajon miért, és mit csinálnak, amikor épp nem az elemekkel küzdenek? François-Xavier Destors Olvadó lelkek című filmje pont ezt mutatja be.

Tavaly egy hosszabb cikket is írtam a filmről, amikor a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon bemutatták. Akkor is villámgyorsan elkeltek a jegyek, rengetegen lemaradtak róla. Most itt a lehetőség a pótlásra.

A filmet orosz nyelven, angol felirattal vetítik.