Elmagyarázták az építészek, miért jó ez a csúnyának hitt, bontásra ítélt ház

Az építész szakma tiltakozása ellenére bontják a budai Várnegyedben az 1970-es évek egyik ikonikus magyar épületét, az egykori Budavári Országos Villamos Teherelosztót. Mint arról az Indexen korábban beszámoltunk, az évek óta üresen álló épületet 2016-ban egyszer már bontásra ítélte a kormány, de a tiltakozás hatására elálltak a tervtől, 2018-ban viszont ismét döntés született a bontásáról, bár ezt akkor még nem hozták nyilvánosságra, csak most tavasszal derült ki, amikor a munkálatok megindultak. A döntés ellen a műemlékvédők is tiltakoztak.

De miért is ellenzik az építészek egy olyan ház bontását, amit a laikusok többsége egyszerűen csúnyának tart?

Az 1970-es évek itthon és külföldön uralkodó, brutalizmusnak nevezett modern építészeti irányzatát kétségtelenül nem olyan egyszerű szeretni, mint egy míves-díszes szecessziós házat. Ezek az épületek sorra tűnnek el, pedig nemcsak egy elmúlt korszak jellegzetes lenyomatai, hanem művészeti alkotásként is hordoznak értékeket. Az Építészfórum felkérésére most 19 neves magyar építész magyarázta el, hogy a Teherelosztóban mit lehet szeretni, és miért lenne érdemes megtartani, esetleg újragondolni ezt a házat.

Az írások itt olvashatók, most csak néhány idézetet emelünk ki:

Virág Csaba épülete – annak ellenére, hogy hangvételében eltér – arányaiban azonban sokkal jobban illeszkedik a vári környezethez, mint a szomszéd Levéltár, ami méretével szétrobbantja azt, oktalanul uralkodóvá válik. Ha egy épület alá tudja vetni magát a környezet törvényeinek (arány, topográfia, városi szövet) esetleges szélsőséges „viselkedése" ellenére is értéket képvisel. Sőt sokszor az idegenség értékes új kontextust szül. Ez a ház ilyen. S annak ellenére, hogy nyilván sokaknak nem tetszik – egy fontos dokumentuma annak a kornak, amit nem volna szabad kitörölni a közösség emlékezetéből. Akármilyen is volt: VOLT.

Csomay Zsófia

[Virág Csaba] abban a tudatban foghatott neki a tervezésnek, hogy Dávid és Góliát közé kell tervezzen, ráadásul a hatalmas Levéltár tornya az ő fiatalkorában (1945, 1953) került elbontásra. Terve rendkívül érzékeny munka: egyszerre tud kicsi és nagy lenni – kicsi a baloldali, várléptékű beépítés irányában és kellően nagy a levéltár felé. Könnyű ide „várléptékű" épületet ígérni – ez azonban csak a baloldali szomszéd felé tett gesztus maradhat. A két torony nyilvánvalóan reakcióként is felfogható a levéltár történetére. [...] Virág Csaba a világ aktuális építészeti irányai iránt mindig fogékony volt. Ez a ház is ilyen: kevés anyag (helyszíni műkő, alumínium szerkezetű üvegfal, „műemléki" pala) és sok gondolat szövi át. 

Dévényi Tamás

Jól emlékszem arra az izgalomra, amikor egyetemistaként tudomást szereztünk Virág Csaba legújabb épülő budavári tervéről, és a helyszínre kijárva követtük megvalósulását. Nagyon izgalmasnak tartottuk azt a feszültséget, ami a nagyméretű, függönyfalas tömb racionális világa és a műemléki környezethez való igazítása között feszült. A hosszú hasáb két végének ferde lecsapása egy pillanat alatt a szomszédos régi házak magas tetős tömegéhez és léptékéhez kötötte a Petermann bíró utca, illetve a bástyasétány felőli nézetét. Az Országos Levéltárra néző hosszú homlokzat őszintén szólt a mögé került ipari és irodai funkciók valóságáról, és nem csak üvegfelülete, hanem raszteres rendszere is tükrözte Pecz Samu oldalhomlokzatának hasonló rendszerét és monotóniáját. Külön értékeltük, ahogyan Virág Csaba a Teherelosztó és a Levéltár között kialakuló trapéz alakú közteret tagolta az adótornyokat rejtő hengeres tornyaival és a szintkülönbséget áthidaló lépcsőkkel. A „high-tech" megoldások mellett itt jelent meg az akkori építőipar által előállítható legmívesebb felület, a helyszínen készült, stokkolt műkő. A sikátorba feszülő hengerek jótékonyan zárták le a bizonytalanul megnyíló városi „hézagot", egyben átvezetést adtak az új épületnél magasabb Levéltár tetőgerince felé. Virág Csaba megnyilvánulásait olvasva utólag jöttem rá, hogy e motívumokkal kívánt csatlakozni az általa tisztelt középkori építészet „romantikájához és játékosságához". 

Ferkai András

Virág Csaba épülete gyönyörű. 

Ez egy sommás jelző, de több eredőből tevődik össze. A 70-es évek végén elkészült épület a kiforrott modern egyik legszebb példája annak, hogy a történeti városi környezetben hogyan lehet kortárs módon viselkedni.

Skardelli György

Virág Csaba talán legfontosabb alkotásáról van szó, amely minden elemében különös, idegen és egyszerre illeszkedő, szerves része a budavári történeti szövet kontextusának. Építészeti alapvetései, frissessége, a műemléki környezettel való kapcsolatának elvi tisztasága nem avult el az elmúlt 40 évben. Végtelenül racionális és mégis költőien éteri – s e kettős habitusa szerkesztésének pontosságából, már-már tökéletességéből fakad.

Szabó Levente