Eufrozina, Kende
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Bunker, diszkó, turistaszálló: így néz ki belülről az elhagyott Citadella

13
2020.06.08. 22:25

A Citadellában található Panoráma Étteremből a városra nyíló kilátással egyetlen vendéglátóhely sem versenyezhet. Körben a budai hegyek karéja, alattuk a Vár és a Duna a hidakkal, szemben a Margitsziget és az Országház. A tér tágas, mert a sittet ebből az egy helyiségből kihordták, de a fehér abroszos asztalok és a dizájncsillárok eltűntek, csak a nagyvirágmintás tapéta és a tükrök emlékeztetnek arra, hogy ez néhány éve még elegáns étterem volt, ahova előszeretettel hoztak prominens vendégeket protokollvacsorákra. 

Most ez a legjobb állapotú helyiség az egész Citadellában, aminek a

belseje leginkább egy poszt-apokaliptikus zombifilm díszletére emlékeztet.

A Gellért-hegy tetején álló erőd hat éve teljesen elhagyatott, 2014. május 5-én kommandósok foglalták el attól a bérlői csoporttól, amit az állam különböző szervei a 2000-es évek közepe óta próbáltak kitenni az épületből, de majd egy évtizeden át nem jutottak dűlőre a kusza, egymásba fonódó céghálóval, amelynek a középpontjában Veres István, a Zóna Taxi konfliktusokkal övezett cégvezetője és édesanyja, Magyar Istvánné, a Gastro-Top Kft. ügyvezetője álltak. Magyar Istvánné 1992 óta volt kulcsszereplője az állami tulajdonú műemlék idegenforgalmi hasznosításának. Végül a világörökségi törvény teremtette meg az alapot arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az összes fő-, al- és társbérlőt kirakja. Az MNV arra hivatkozott, hogy mindaddig, amíg a bérlők az épületben vannak, az állam nem tud gondoskodni a világörökségi értékek védelméről, amire nemzetközi kötelezettséget vállalt.

A kommandós akció után a perek még csordogáltak néhány évig, de a Citadella körül csend lett, amit csak 2016-ban tört meg a Miniszterelnökség által kiírt hasznosítási ötletpályázat. A Citadella 2015-ben a Várgondnokság vagyonkezelésébe került, és most ennek a szervezetnek a jogutódja, a Várkapitányság kapta meg a feladatot, hogy kiemelt projektként végezze el a műemlék és közvetlen környezete rekonstrukcióját, megújítását. Az állapotfelmérési, régészeti és tervezési munkák után elkezdődik a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója, aminek 2022-re kell elkészülnie. A második ütemben, 2023-ig valósul meg a fedett tereket is tartalmazó fejépület felújítása és a magyar szabadságküzdelmeket bemutató állandó kiállítás, amelynek koncepcióját egy történészekből és szakértőkből álló testület fogja kidolgozni.

Fodor Gergely kormánybiztos hétfőn egy sajtóbejáráson mutatta be, milyen állapotban van az épület, honnan indul el a munka. A bejáráson elhangzott, hogy a közvetlen környezet egy 10 méter széles sávot jelent, amibe beletartozik az erődöt kívülről övező aszfaltozott út – itt emberemlékezet óta a műemléket részben kitakaró bódésor van –, valamint a Szabadság-szobor és környéke is.

És elhangzott egy másik fontos mondat is:

nem tervezik a Szabadság-szobor eltávolítását.

Fodor felidézte, hogy Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása egy átmeneti történelmi időszakban, 1945 és 1947 között született meg, a felállításáról szóló döntést még a nemzeti kormány hozta meg, az avatás idejére viszont a magyar és a cirill betűs orosz felirat és a szovjet katona alakja a talapzaton már a megszálló Vörös Hadsereg dicsőségét hirdette. Ugyanakkor a katonaszobor eltávolítása a rendszerváltás után és az 1993-ban elhelyezett új felirat ("Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért") kellőképpen átértelmezte az emlékművet. A Szabadság-szobornak így mindenekelőtt a környezetét akarják átalakítani, az erőd körül megújítanák és növelnék a zöldterületeket, sőt egyenesen egy új közpark kialakítását tervezik. A zöldterületek rehabilitációja és az új múzeum egyaránt azt célozza, hogy a turisták és a budapestiek több időt töltsenek a területen, és ne a kilátás legyen a Gellért-hegy csúcsának egyetlen vonzereje.

Valószínűleg nehéz lenne elmagyarázni egy külföldinek, hogy miért is olyan ambivalens a város viszonya ehhez az erődhöz, ami több mint egy évszázada folyamatosan a szerepét keresi – de nemcsak a funkcióját, hanem az eszmei tartalmát is. A Citadella mostani állapota egyáltalán nem független attól, hogy ezt az erődöt egy megszálló hadsereg építette egy levert szabadságharc után, a magyarok megfélemlítésére. Az ötletgazda Julius von Haynau volt, és ez még 170 év elmúltával sem cseng valami jól.

Nem véletlen, hogy az 1850 és 1856 között felépült Citadellát ameddig az elnyomás emléke eleven volt, folyton bontani akarták. A közös hadsereg 1897-ig használta, akkor átadták a fővárosnak, és 1899-ben meg is kezdték a lebontását. Ekkor keletkezett a főbejárat fölötti V-alakú falhiány meg az belebontás is, amelynek a helyére a Kádár-korban beton kiegészítésként megépítették a Panoráma Éttermet. A dualizmus kora valami igazán monumentális dolgot akart felhúzni a helyére, már 1871-ben országos tervpályázatot írtak ki egy Nemzeti Pantheonra. Ez a terv aztán nem hagyta nyugodni a korabeli közvéleményt, előkerült ismét a millennium előtti években, a 20. század elején Medgyaszay Istvánnál, vagy – és ez már inkább a groteszk kategóriájába tartozik – olyan nekivadult ötletek formájában, mint az 1893-as budapesti piramis és a Hungária istennőt formázó világítótorony ötlete. 2008-ban aztán Makovecz Imre elevenítette fel a Citadella helyére tervezett nemzeti pantheon gondolatát egy Középfölde óriásépítményeinek hangulatát idéző rajzzal.

De a valóság prózaibb volt: még a bontásra se volt pénz, a Citadellában 1899-ben rendőrlakásokat alakítottak ki. Harminc rendőrségi alkalmazott költözött be családostul az egykori legénységi szállásra, akkoriban gyerekek játszottak az udvarban, mégpedig nem is kevesen: a sajtóhírek szerint 80 gyerek lakott az erődben, ahol kétszoba-konyhás lakásokat alakítottak ki. A lakások ugyan világosak voltak, de Citadella nem volt alkalmas erre a célra, hamar nyomornegyeddé változott, amikor főváros szükséglakásokat hozott létre benne. 1909-ben már arra panaszkodott a Pesti Hírlap, hogy a kirándulók az udvarra belépve azt látják, hogy

az egyik ajtó előtt csücsül egy gyermekét öntejével tápláló albérlője a citadellának. [...] Azután sorban a többi ajtók előtt részint ülnek, részint fekszenek és csizmát, fazekat tisztogatnak, gyermek-lepedőt mosnak és így tovább. És a kis poétikus várudvart betölti hat szellőzetlen konyha kellemetlen bűze. 

Amikor az elöljáróság 1916-ban kitette a bérlőket, azok mind szegény utcaseprők, mezőőrök és munkások voltak. A polgári hasznosítás teljes kudarcot vallott.

A két háború között a Citadellában megint katonaság állomásozott, ismét nagyszabású tervek születtek (1926-28-ban például Budapest fürdővárost bemutató kiállítási csarnokká akarták alakítani), de közben a kapuk zárva voltak, belépni nem lehetett. A második világháború idején az udvar közepére hatalmas vasbeton légvédelmi óvóhelyet húztak fel négy méter vastag falakkal, az ostrom idején raktárat és sebesült-ellátó helyet rendeztek be a kazamatákban. Érdekes módon miközben a Várat rommá bombázták, a Citadellán alig hagytak nyomot a harcok, a háború után megint laktanya lett, a szovjet és a magyar hadsereg is használta.

A félig besüllyesztett, kétszintes légoltalmi bunker most is ott áll az udvaron, amely emiatt jóval kisebbnek tűnik a valódi méreténél. A most kezdődő rekonstrukció legnehezebb feladata az lesz, hogy ezt a masszív építményt legalább részben eltávolítsák, a felső szintjét annyira "leborotválják", hogy az udvar eredeti szintje és összképe helyreállítható legyen. A bunkert egyébként első ránézésre nem is olyan könnyű észrevenni, mert a 60-as évekbeli felújítás során egy betonlamellás, vitrines "homlokzatot" kapott, a vitrinekben népművészeti kiállítás porosodott.

A Citadella tehát véletlenül maradt meg, de az idő múlásával mégis csak műemlékké nemesedett (1987-től pedig a budapesti világörökség részévé vált), egyszerűen a korának és szigorú-funkcionális építészeti szépségének köszönhetően. Azt, hogy a Citadella megőrzésre érdemes történelmi emlék, az 1930-as évek elején kezdték felismerni, és a főváros már 1933-ban döntést hozott róla, hogy eredeti állapotát megőrizve kell idegenforgalmi látványossággá alakítani. De a múlt vázlatos áttekintéséből talán látszik, hogy egészen az 1960-as évek elejéig senkinek nem volt arra ötlete, hogy mit lehetne kezdeni vele (legfeljebb arra, hogy mi kerülhetne a helyére). Kádáréknak viszont volt.

Ahogy megkezdődött az óvatos nyitás a külvilág felé az 1950-es évek végén, és a berendezkedő rendszer a megtorlások után egy nyugodt, fejlődő ország képét akarta közvetíteni Nyugat felé, meg persze a turisták valutájára is nagy szükség volt, a Citadella pont alkalmasnak látszott az idegenforgalmi kirakatszerepre. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1961 tavaszán adott megbízást a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalnak az épület "minőségi idegenforgalmi célú hasznosítására".

A Citadellában turistaszállót, pinceborozót, sörteraszt és körkilátót létesítettek. A fejépület hiányzó részét kipótolva született meg a későbbi Panoráma Étterem, akkoriban még csak a szálloda társalgója, vasbeton lamellák között hatalmas panorámablakokkal. Az átadásakor ez a terem elég menő volt, de az erőd helyiségeit a szállodai funkcióra csak nagy kompromisszumokkal lehetett alkalmassá tenni, ezért a hotel soha nem tudott igazán magas szintű szolgáltatást nyújtani. Az 1964-re elkészült, 180 férőhelyes Citadella Hotelt a British Pathé filmtudósítása mutatta be, amiben jól látszik ez a kettősség:

A hotel kialakítása érdekében a fejépület belsejének eredetileg tekintélyes méretű, boltozott helyiségeit válaszfalakkal feldarabolták, vizesblokkokat építettek be, a kőfalakat vastag vakolatburkolattal látták el – bár a Citadella ekkor lett hivatalosan műemlék, egyáltalán nem műemlékként bántak vele. Az erődítményt az épület értékei iránt érzékeny módon valójában még soha nem újították fel: erre talán most van először lehetőség.

A rendszerváltás utáni huszonöt évben tulajdonképpen ezt a Kádár-kori infrastruktúrát használták tovább a bérlők, de az erődre guanószerűen újabb és újabb rétegek rakódtak rá, bejáratok és lépcsők, újabb elfalazások készültek, ahogy az aktuális használói igények kívánták. Az 1990-es és a 2000-es években igazán jól már nem is a hostel ment, hanem az étterem és a diszkó, a Citadella Night Club, ami viszont a szervezett bűnözés felé is kaput nyitott. Ez a szórakozóhely előbb Seres Zoltán maffiaközeli vállalkozó érdekeltségébe tartozott, akit 1999 áprilisában Tahitótfalun agyonlőttek, majd két évig a korszak egyik leghírhedtebb maffiafőnöke, Leonyid Sztecura szedett védelmi pénzt az üzemeltetőktől. Őt 2004-ben többek között pont a citadellás zsarolási ügye miatt ítélték el nyolc év fegyházbüntetésre. De akkor már egy újabb alvilági figura bukkant fel a Citadella körül: Vizoviczki László, a Hajógyári-sziget ura üzemeltetett az udvaron nyári szórakozóhelyet 2006-ig.

A Kádár-kor idegenforgalmi kirakata így lett a rendszerváltás utáni időszakban alvilági bűntanya, hogy aztán mára mindebből semmi más ne maradjon, mint a salétromos, embermagasságig átvizesedett falu szobák, a kibelezett diszkó, a halmokban álló sitt – meg a 90-es évek legízléstelenebb stílusában megépített recepciós pult a hostel előterében, amin még látható a Tripadvisor matrica.

És innen nézve egyáltalán valóban az egyetlen megoldásnak egy tisztességes múzeumi funkció látszik, szigorúan állami kézben tartva. A magyar szabadságküzdelmeket bemutató kiállítás mindenekelőtt a Citadella tartalmi – vagy mondhatjuk, hogy eszmei – problémájára ad választ: ha már egyszer ez az erőd Haynau táborszernagynak köszönhetően itt landolt a város tetején, 170 év után eljött az ideje, hogy belakjuk és tényleg birtokba vegyük. Az építésének a körülményei rossz emlékeket is idéznek, de ártani végülis soha nem ártott Budapestnek.

(Borítókép: A Panoráma Étterem / Fotó: Huszti István / Index)