Elhunyt a Casablanca írója

BBC
2001.01.02. 13:51
Elhunyt Julius Epstein, a Casablanca című film társszerzője 91 évesen Los Angelesben. Epsteint az amerikai klasszikus film forgatókönyvéért 1942-ben Oscar-díjjal jutalmazták alkotótársaival, ikertestvérével Philipp Epsteinnel és Howard Kochval együtt. A New York-i születésű alkotó pályája elején sportújságírói karriert fontolgatott, majd forgatókönyvírásra váltott, 1933-ban Los Angelesbe költözött, két évre rá pedig leszerződött a Warner Bros.-val. Több mint ötven, közülük néhány híressé vált szövegkönyv fűződik a nevéhez. Epstein írói teljesítményét mindig nagyon szerényen kommentálta, szerinte a Casablanca is csak a főszereplő Humphrey Bogart halála után vált klasszikussá. A Casablanca párbeszédei ma is egyike a legtöbbet idézett filmszövegeknek, az "Azt hiszem, ez egy csodálatos barátság kezdete" - mondat mára szállóigévé vált.