Ausztrál filmhét az Örökmozgóban

MTI
2001.05.04. 10:54
Először láthat válogatást az ausztrál filmtermés kiemelkedő produkcióiból a magyar közönség, a május 5-től 20-ig tartó fesztiválon huszonöt játékfilmet, valamint nyolc rövidfilmet vetítenek Budapesten az Örökmozgóban, illetve a Bem moziban. Ausztrália budapesti nagykövetsége és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közös rendezvényének első előadásán A szexnél is jobb című alkotást vetítik a VII. kerületi, Erzsébet körúti Örökmozgó Filmmúzeumban. A programban helyet kapott az 1927-ben készült Életfogytiglan című némafilm, amely Ausztrália fegyencekkel történő betelepítéséről szól. Charles Chauvel rendezőnek három munkáját is megtekinthetik az érdeklődők. A Negyvenezer lovas, a Matthew fiai, valamint a Jedda című filmet. Az 1955-ben forgatott Jedda volt az első helyi gyártású színes film. A rendező az "elrabolt generáció" történetét választotta témául, azt a tragikus korszakot, amikor az őslakos szülőktől elszakították gyerekeiket. Szerepel a szemlén az ausztrál filmtörténet egyik legnagyobb közönségsikert aratott produkciója, az 1975-ben készült Piknik a sziklánál című alkotás is. Az 1990-es évek filmgyártását képviseli többi között a Kisugárzás című, színdarab-adaptáció nyomán készült munka, amely egy család történetén keresztül vizsgálja az őslakosok problémáit. A hongkongi születésű, Ausztráliában élő Clara Law, Sodródó életek című filmjében egy bevándorló kínai család életéről ad közelképet. A Zűrzavaros família az ausztráliai olasz, a Fejest ugorva című munka pedig a görög közösséget mutatja be.