• Cinematrix
• Média
• Showbiz
• Kultpol
• Klassz
• SciFi
• Életmód
• Litera
• Archívum

• Mellékletek

• Kiskarácsony
• Sziget 2005
• Korrektorblog
• Filmszemle 2005
• Sziget 2004

• Szavazások
• Ámuljon a jövő Budapestjén!

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

'Számunkra valamennyi művészet közül a legfontosabb a film' - idézi V.I. Lenint Várhegyi Attila szájával Orbán Viktor. Az, hogy számukra legfontosabb a film legelőször a tavalyi filmszemlén látszott a napnál világosabban, az egyik 'kurzusfilm' (a kormányzat által, személyes befolyást is alkalmazva kiemelten támogatott mozgókép) bemutatóján megjelent a teljes Fidex-MPP vezérkar, a MOKÉP és a MAFILM élére új, tudottan vagy gyaníthatóan kormányzatközeli emberek kerültek, és most pedig a Filmközpont Rt. az új ötlet, mely növelné a filmezésre szánt pénzt, ez jó, központosítaná a filmfinanszírozó struktúrát, emellett is lehet hatékonyan érvelni, és megbízható pártjanicsárt ültetne a vezetői székbe, ami ugyebár elfogadhatatlan. Az ún. “szakma“ (ezer sebből vérző, évtizedes gyűlölségektől szabdalt, féltékeny, antiszolidáris néhányszáz emberből álló populáció) kicsit morog, aztán fejet hajt majd feltételezhetően.

Csehek, lengyelek virítanak

A héten kezdődő “moziünnep“, a filmszemle a “szakma“ megalázásának sorozata, a helyszín kijelöléstől, a Kisrókus és a Happy End vállalatok bevonásán át a plakátügyig és tovább. A város legótvarabb üzletközpontjában morog majd kicsit a szakma, aztán versenyfutásszerűen fog kormányzati s más potensnek gondolt seggeibe omlani, mert a film sajnálatosan olyan műfaj, amit pénz nélkül nem lehet csinálni. (A kilencvenes években - mely feltehetően a legrosszabb évtizede volt a mozgóképnek ebben az országban - a magyar film persze azt is bizonyította, hogy lehet, csak legtöbbször nem érdemes.)

A magyar film a helyi labdarúgás színvonalára jutott, és ezen az sem változtat, hogy néhány remekmű is született az elmúlt dekádban, nemzetközi összehasonlításban sehol sincs, a régión belül is háttérbe szorult. A lengyel film nem szakadt el a lengyel közönségtől, többmilliós nézőszámokat is virítanak, a csehek pedig profi filmipart tudnak működtetni bérmunkából, anélkül meg nincs filmgyártás, mert azért az mégiscsak egy szakma.

Széchenyi-szuperprodukció, történelemhamisítással

A kormányzat felmérte ezt a helyzetet, nagy-nagy bölcsességében megoldásra szánta el magát, “szuperprodukciót“ (nemzetközi összehasonlításban ez azért csak közép-budget) készül egyedül finanszírozni, mely a szóbeszéd szerint a történelemhamisítást is vállal a főszereplő lelkiismereti szabadságának biztosítása érdekében. A kormányzat a labdarúgás feltámasztására is elszánta magát, az eredményt látjuk. A film feltámasztása is hasonló eséllyel kecsegtet, “megbízható emberekkel“ megtöltött hierarchikus és központosított struktúra, kurzusfilmek, a XX. és XXI. századi intézetek, a Károlyi-palota kulturális ízlésvilága, árvalányhaj, népieskedő giccs, historizálgató provincializmus, vastag antikommunizmus. Azt hallom a rádióban, hogy a Filmművész Szövetség hétvégi ülésén elhangzott a szemle szakmai bojkottjának gondolata. Sajnos Magyarország nem Franciaország, pedig a helyzet súlyosabb, mint egykor a Langlois-ügy, de 2OO1 sem ’68, és ez a filmszemle sem lesz az akkori Cannes.

Magyar film = döglött bálna

Sajnos megint olyan idők jöttek, hogy szükséges a civilkurázsi, pont akkor, mikor az egykor a tökösség jegyeit is megvillantó “szakma“ a totális atomizáltságban él. Pedig a gliechschaltolás elleni fellépés összehozhatná ezt a látványosan dezintegrált céhet, de nem hiszek ennek eljövetelében. Szinte biztos, hogy valamilyen gyomorforgatóan magyaros megoldás születik majd.

A magyar film életfunkciókat mutató halott, zombie, annyira döglött, mint a bálna Tarr Béla filmjében. Jó szemlézést!