Görgey: emelt fővel megváltoztatom döntésemet

Visszavonta Huszti Péter kinevezését a kultuszminiszter. Huszti december végéig ügyvezető főigazgató lesz, a főigazgatói tisztségre pedig pályázatot írnak ki. Görgey Gábor a kritikák hatására "emelt fővel" változtatta meg álláspontját és noha törvényadta joga kinevezni a nemzeti irányítóját, pályázatot írnak ki.
Nincs dráma és nem semmi olyan, amitől tragikus hangokat kellene pengetni - jelentette ki Görgey Gábor kultuszminiszter a Nemzeti Színházban tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette: közös megegyezéssel Huszti Péter főigazgató kinevezését visszavonja. A miniszter elmondta: bár a Nyugat-európai gyakorlatnak megfelel az ilyen típusú kulturális intézmények vezetőinek kinevezése, mégis úgy döntött, hogy pályázatot írnak ki a Nemzeti főigazgatói posztjára.

Görgey elmondta a kormányváltás utáni gyors előkészítő munkába széles körben tájékozódott szakmai körökben és mindenki egyetértett Huszti Péter rátermettségével, ám sokan megjegyezték, a pályáztatás lenne az ideális megoldás. Görgey Gábor akkor a tanácsok első felét vette csak figyelembe, mert törvényadta joga volt a kinevezés is.

Megjegyezte: a fideszes Várhegyi Attila ezzel kapcsolatos kritikája, miszerint ő miniszteri meghallgatásán pályáztatást ígért nem felelt meg a valóságnak, mert mint mondta, ő akkor csak valószínűsítette, hogy pályázattal fogják eldönteni a főigazgatói poszt sorsát. Szembesülnie kellett azonban a kinevezés miatti kritikákkal és most mint mondta emelt fővel megváltoztatja korábbi döntését. Közös megegyezéssel Huszti Péter december 31-éig vállalta az ügyvezető főigazgatói megbízatást, augusztus 31-ei beadási határidővel pályázatot írnak ki a posztra.

Huszti Péter megerősítette, hogy közös volt a döntés és kijelentette, ezen a poszton csak akkor tud jól működni bárki, ha teljes a személyét illető egyetértés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32