Erzsébet
1 °C
4 °C

Három gyerekkel és hat pelenkával jöttem Amerikába

2018.08.20. 17:04
Folytatódik Hermann Ildi fotós sorozata, a Hiányzó történetek: New Yorkban élő magyar zsidók mesélik el az életüket az otthonukban. A negyedik részben Pipi néni történetét ismerjük meg, az interjút Hermann Ildi jegyezte le.

Budapesten nem éreztem magam szabadnak. Sure, hogy emlékszek a háborúra. Sure. Láttam, amikor elvitték a szüleimet, és tudtam, hogy nem látom őket soha többet. Auschwitzba vitték őket. Én elszöktem, engem nem vittek. Bujkáltam. Budapesten akkoriban a kommunisták illegálisan segítettek a menekülteknek. Láttam, amikor a szüleimet meg az ikertestvéremet elvitték, tudtam, hogy nem látom őket soha többet.

Borzasztó volt. Leültem a földre és sírtam. Egy ember odajött, kislány, ne sírjál, mert téged is elvisznek...

Sokat kínlódtam, nem volt pénzem, de a kommunisták segítettek... Jó pár hónapig voltam Auschwitzban, de erős voltam. Aki gyenge volt, az elpusztult rögtön. Sokat láttam. Sok ember volt jó, és sok rossz emberrel találkoztam. Borzasztó volt, sokszor álmodok vele, olyankor megtapogatom az ágyam, hogy ott vagyok-e. Aki ott volt egyszer, az nem tudja kiheverni soha... A gyerekeim nagyon jók hozzám, segítenek. A vejeim is...

Amikor idejöttem Amerikába, semmim nem volt. Amerikai people jószívű emberek. Mindenkin segítenek. Nem is nézik, zsidó, keresztény, csak adnak. Ez az asszony is, aki segít nekem, imádja Amerikát. Én is nagyon szeretem Amerikát. Mindig csak adnak, adnak. Szóval, jön Amerikába lakni? Ne gondolkozzon! Ráér azután gondolkozni, ha itt van. Jó élete lesz, garantálom. Akárhova fordul, Amerika csak ad. Mindehol nyitott ajtó várja, bemegy, leül, nem is kérdeznek semmit, adják a jó ennivalót. Ha kell ruha, kap. Ha cipő kell, azt is...

Álmodtam, de valóság volt. A legborzasztóbb volt látni, ahogy a szüleimet elviszik, és tudtam, hogy nem látom őket többé. A kilenc testvéremből öt megmenekült. De hol van az anyám, az apám?...

pipi neni
Fotó: Hermann Ildi

Három gyerekkel és hat pelenkával jöttem Amerikába.

Gondolhatja, milyen nehéz volt. De az emberek segítettek. Az amerikaiak híresek az adakozásukról. ... Három lányom van, mindegyiknek van családja. Gyönyörűek! Dolgoznak. Aki nem dolgozik, az mind kínlódik. De aki dolgozik, annak mindene megvan, amit csak kíván. Amerika nem a lusta emberek hazája.

Sokat dolgoztam én is meg a férjem is. Varrtam, nem voltam lusta. A férjem presser volt, a factoryban vasalt. Nem bántuk meg. Milyen szép táskája van. Nem akar itt maradni? Hozza ide a lányát, hadd nőjön fel szabadon! A gyerekeknek milyen jó életük van itt! A szülei élnek? Őket is hozza ide! Milyen jó életük van itt az öregeknek!

Nézzen ide, én idejöttem Amerikába három gyerekkel és hat pelenkával.

Nem kis dolog. Szeretem Amerikát, mert mindenkinek ad, legyen zsidó vagy keresztény, nem számít.

Maga zsidó?... Emlékszem, a braderom vallásos volt, kiment az utcára, és két fiú a falhoz lökte, húzták a pajeszát. Láttam, hogy megtámadták, odamentem, belekaptam az egyik fiú hajába, és rúgtam-rúgtam, hogy engedje el. Elengedte, de jött a polisz. A polisz is antiszemita volt. Harcias voltam, de szükségem is volt rá. Tudja mi az, látni ahogy elviszik a szüleimet, és tudni, hogy szenvedni fognak?...

Imádom Amerikát. Jó élet van itt Amerikában. Menjen ki itt a 14th Avenuen, három nyitott ajtót lát, menjen be akármelyiken, tiszta abrosz várja, nem kérdeznek semmit, hozzák a jó ennivalót ingyen. Senki se megy az oroszokhoz, hogy adjanak. Az orosz nem ad... Olyan szabadnak érzi magát az ember itt. Nem csak a zsidóknak van itt jó életük. Csak a gonoszoknak, tolvajoknak nincs. Azok megérdemlik. Aki rendesen szépen él, annak mindent a feneke alá tolnak. Aki lusta, az ne jöjjön ide.

Semmim nem volt, három gyerekkel és hat pelenkával jöttem...

Az asszony, aki segít nekem, ő sincs lenézve. Itt nincs olyan, hogy cseléd. Szeresse Amerikát! Itt mindeki segíti egymást. És aki meg csak a pénzt nézi, az gárbidzs...

Jöttem Amerikába három gyerekkel és hat pelenkával.

Amerika jó életet ad mindenkinek. Egy ország se ad annyit, mint Amerika. A keresztények is szeretik Amerikát, nem csak a zsidók. Aki nem hisz semmiben, azt nem nagyon becsülik. Aki nem hisz semmiben, az egy gárbidzs. Tudja, mi a gárbidzs?...

Olyan ronda vagyok. Anyámnak volt hat lánya, hiszi vagy nem, én voltam a legcsúnyább. De nem éreztem soha. Volt egy ikertestvérem. Szegény drágám, hol van? Hol van? Voltam Auschwitzban. Büszke vagyok, hogy segítettem, ahol tudtam. Milyen jó cipője van, csak nem Pestről hozta? Jó cipők voltak, emlékszem. Csak az emberek nem voltak jók. Szegény szüleim, szegény ikertestvérem... A broderom sem élte túl. Meggyilkolták őket...

A múlt héten is azt álmodtam, hogy ott vagyok Pesten a Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca sarkán. Ott laktam. Szép volt Pest, nem mondom. Milyen jó cipője van, csak nem pesti? Jó szemem van? Tudja, hol laktam? A Rákóczi úton. Ott lakik két rokonom, szenvednek sokat. Idősek, és nincs pénzük. Mindig küldök nekik valamit. Maga megy vissza? Elvinne nekik valamit?... Semmim nem volt az ég világon.

Három gyerekkel és hat pelenkával...

Hermann Ildi: Hiányzó történetek

Ismerni a történetünket – alapvető szükségletünk. Kell körénk-mögénk a kontextus, amibe beilleszkedünk, aminek részei vagyunk. Hermann Ildi New Yorkban élő magyar zsidókat keresett fel otthonaikban, hogy meghallgassa, lejegyezze sorsukat és fotókat készítsen róluk. A több szempontból hiánypótló anyag alapötlete a fotós saját, elvesztett lehetőségéből született. Holokauszt-túlélő nagymamájának a meg-nem-kérdezett története adta a lökést, hogy másokét olvashatóvá, láthatóvá tegye. A jól szituált, látványosan jól lévő, néhol egészen hasonló enteriőrt kedvelő portréalanyok talán így még nem mesélték el senkinek az életüket. A közössé tehető tudásanyagból, a hazai holokauszttörténetek közül pedig az övék még biztosan hiányzott. A vészkorszakról sokat tudunk, néha talán úgy érezzük, túl sokat is, annyi szörnyűség özönlik ránk megállíthatatlanul. Az átfogó képhez azonban kevésbé lehet kapcsolódni, ha van egyáltalán ilyen, s nem csak milliónyi személyes történet mozaikkockájából rakódik ki a nagykép. Mozaikkockákból: sorsokból. Amik zsigerekig ható valósággá például egy szobában válnak, ahol szemtől szemben ülünk a mesélőjükkel, és meghallgatjuk őket. Most néhány, épp a holokauszt miatt távolba menekülő ember történetével nőtt a mozaikkockák száma és lett kevesebb az olyan sors, amelyet nem ismertünk. Az olyan történet, amelyre nem kérdeztünk rá időben, már nem elmesélhető. Szinte már csak azok vannak köztünk, akiknek a túlélők elmesélték az életüket, és akik csak tovább tudják adni a hallottakat. Lassan csak ők emlékeznek a beszélők arcára. Hogy ne így legyen, legalább néhány esetben, íme néhány, eddig hiányzó történet. (Somogyi Zsófia, kurátor)

Ne maradjon le semmiről! (PREVIEW)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?