Cseh filmnapok a Toldi moziban

MTI
Az utóbbi két esztendő cseh filmterméséből összeállított válogatás látható csütörtöktől vasárnapig a budapesti Toldi moziban; a Staropramen Cseh Filmnapok keretében a mesebeli Kisvakond alakja is visszatér egy matiné erejéig. Az eredeti nyelven, magyar szinkronfordítással vetített filmeket a Cseh Nagykövetség és a Cseh Centrum támogatásával tekinthetik meg az érdeklődők. A négynapos program során az Út a városból (rendezte Tomas Vorel), a Magányosok (David Ondricek), A félkegyelmű visszatér (Sasa Gedeon) és a Vadméhek (Bohdan Slama) című filmet vetítik. Az utóbbi két alkotásnak Pavel Liska a főszereplője, aki díszvendége lesz a rendezvénynek.

A gyermekeknek szóló programban a Kisvakondon kívül - amelyet szombaton délután vetítenek - más rajzfilmek is vászonra kerülnek vasárnap. A filmnapok keretében "Nem tűntünk el Európából" címmel cseh kortárs képzőművészeti kiállítás is látható a mozi aulájában, illetve Hasek és a sör kapcsolatáról Farkasházy Tivadar tart felolvasást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32