Eddig hatan jelenkeztek a Nemzeti Színház élére

MTI
Hat jelentkezés már beérkezett a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra, de elképzelhető, hogy további, postai úton feladott pályázatok is érkeznek még a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához (NKÖM).

Az NKÖM a felhívásra beérkezett pályázatok számáról néhány napon belül tudnak hivatalos tájékoztatást adni, mivel a postán küldött anyagok egy-két nap alatt futnak be a tárcához. A Nemzeti Színház igazgatói posztjára jelentkező hat személy közül előzetesen négyen - Dalos Gábor szakújságíró, Székhelyi József színművész, Jordán Tamás színművész, a Merlin Színház vezetője, valamint Szűcs Miklós a Budapesti Kamaraszínház igazgatója - járultak hozzá, hogy nevüket nyilvánosságra hozzák.

A Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra szeptember 30-án éjfélig lehetett benyújtani a jelentkezéseket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04