Közeleg a Reklámzabálók Éjszakája

MTI
Az idén csaknem 600 külföldi és hazai reklámfilmet vetítenek a Reklámzabálók Éjszakája elnevezésű filmfesztiválon, amelyet november 22-én rendeznek meg Budapesten - tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit szerdán a fővárosban.

Mint elhangzott: a nemzetközi reklámszakma egyik legnagyobb utazó fesztiválján a reklámokat több blokkban bemutató, ötórás show-val várják az ínyenceket a Budapest Kongresszusi Központban.

Jean-Marie Boursicot, a rendezvény atyja a kreatív, szellemes reklámfilm-csemegéket bemutató első Reklámzabálók Éjszakáját 21 évvel ezelőtt rendezte Párizsban.

A reklámfilm-maraton tavaly debütált Magyarországon.

A mostani programban három, külföldi reklámokat bemutató blokk mellett az előző év kiemelkedő produkcióiból, illetve a hatvanas, hetvenes években készült és a rendszerváltás utáni magyar reklámokból látható válogatás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32