Homoszexuális emlékművet találtak Róma közelében

MTI
Hadrianus római császár férfiszeretőjének, Antinóosznak emelt szentélyt találtak olasz régészek Rómától 30 kilométerre keletre, a mai Tivoliban lévő egykori császáripalotában. Az egyiptomi stílusú templom felfedezése az utóbbi évek egyik legjelentősebb régészeti eseménye a térségben és újabb adalékokkal szolgál a történelem egyik leghíresebb homoszexuális szerelmi viszonyához - jelentette a Reuters és a dpa olasz műemlékvédelmi illetékesekre hivatkozva.

Olasz régészek szerint ez lehet az a régóta keresett emlékmű, amelyet a császár a hűséges szerető emlékének és isteni kultuszának szentelt, de a harminc méter átmérőjű, félkör alakú építmény akár Antinóosz sírhelyét is rejtheti.

Hadrianus császár 24 évesen a forma kedvéért ugyan házasságot kötött, 40 éves korában azonban halálosan beleszeretett egy bithüniai görög ifjúba, az akkor mindössze 14 éves Antinóoszba. A fiú 130-ban egy nílusi hajóúton tisztázatlan körülmények közt a folyóba veszett, ezért a császár halála után istenné nyilvánította őt, emlékére megalapította Antinopolisz várost, és szerte a birodalomban felállíttatta szobrát, amely Antinóoszt összemossa a legenda szerint a szintén a Nílusba veszett Ozirisz egyiptomi istenséggel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19