Műemlékvédelem és Citrom-díj

MTI
Mintegy 30 kisebb műemléki helyreállítás fejeződik be a jövő évben, s az újonnan induló programok közül a fertődi Esterházy-kastély felújítása lesz a legjelentősebb - közölte Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A KÖH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy 2004 az épített örökség éve lesz az Európai Unióban, s így számos, ez irányú pályázat megjelenésére számítanak. A konkrét terveket ismertetve elmondta, hogy a jövő évben befejeződő mintegy 30 kisebb műemléki helyreállításra csaknem 300 millió forintot fordítanak.

A fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciója jövőre 600 millió forintból kezdődhet meg. A beruházások között szerepel a világörökség részét képező pécsi középkori egyetem, kőtár és ókeresztény sírkamrák helyreállítása mintegy 80 millió forint értékben, s a gyulai vár rekonstrukciója, amelyre összességében 370 millió forint áll rendelkezésre.

Varga Kálmán kitért arra, hogy a budai Vár együttese 2-3 éven belül sürgősen megoldandó problémákat fog felvetni, ezért már a jelenlegi kormányzatnak helyreállítási programot kellene elindítania.

Varga Kálmán szólt arról is, hogy a hivatal létrehozza a Műemlékvédelemért Citrom-díjat, amelyet minden évben annak ítélnek, aki az adott időszakban a legdurvábban sértette meg, vagy a leggondosabban igyekezett kikerülni a műemlékvédelmi előírásokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04