Jön a Civil és a Fiksz, búcsúzik a Tilos

2000.08.28. 12:36
Budapest két non-profit rádiója, a Civil és a Fiksz Rádió augusztus 30-én éjjel kezdi el 24 órás sugárzását. A februári frekvenciapályázaton nyertes rádiók a korábbi felálláshoz hasonlóan ezután is megosztva sugároznak a 98. MHz-en: a Civil Rádió szerda reggeltől vasárnap reggelig a Fiksz Rádió pedig vasárnap reggel fél héttől szerda reggel fél hétig szól. A korábbi műsorstruktúrát követve a rádiók főleg zenei és beszélgetős programokat kínálnak, céljuk pedig a hagyományos értékek közvetítése, a civil szervezetek munkájának segítése. A médiumok teret adnak különböző társadalmi kezdeményezéseknek: kisebbségeket, sérülteket vonnak be a műsorkészítésbe. Hírműsoraik különlegessége, hogy nem úgynevezett elrettentő, hanem 'jó' híreket is közvetítenek majd, amelyeket az elképzelés szerint maguk a lakosok szolgáltatnának kiküldött tudósítók segítségével. A közös hullámsávon ugyanakkor hetente három órára átengedik a műsorszórás jogát a Tilos Rádiónak, péntekenként 9-órakor, valamint a Harmónia Rádióműhelynek, amely délután egy, éjszaka pedig kétórás blokkot kap. Mielőtt a Tilos Rádió átérne a földiről a kábeles illetve internetes sugárzásra, egy 26 órás búcsúműsort ad augusztus 28-án 22-órától a 98 MHz-en.