Mégsem indul újra a Rádió C

MTI
2003.06.02. 15:49
A Rádió C pénteken arra kérte a médiahatóságot, hogy a műsorszolgáltatási szerződésében foglaltakkal szemben további két hétig sugározhasson csak zenét; vagyis még mindig bizonytalan az anyagi gondokkal küszködő adó újraindulása.

Kerényi György főszerkesztő hétfői közlése szerint eddig hétmillió forintnyi adomány érkezett hozzájuk, ebből még a munkatársak márciusi járandóságát sem tudták kifizetni. A Fővárosi Közgyűlés által létrehozott Pro Cultura Urbis Alapítványtól 3, a VIII. kerületi önkormányzattól 2, a munkaügyi tárcától 1,6 millió forint plusz áfát kaptak.

Magyarország első roma rádiója - anyagi nehézségei miatt - április 7-e óta szünetelteti műsorait, és csak zenét sugároz. A főszerkesztő akkori közlése szerint az adónak az idén - 60 millió forintos saját bevétele mellett - 50 millióra lenne szüksége adósságai rendezéséhez, és további 20 millióra ahhoz, hogy megnyugtatóan működhessen.

A Magyar Rádió (MR) április 29-én hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rádió C-vel a roma rádió anyagi gondjainak rendezésére, folyamatos működésének biztosítására. Az egyezmény értelmében az MR naponta legalább egyórás magazinszerű összeállítást vásárol a Rádió C-től, és azt valamennyi vidéki stúdiójában sugározza.