Visszakerültek az ellopott Czóbel-képek

2003.08.19. 13:13
Visszakerült a Czóbel Múzeumba az a négy festmény, amelyet még a tavasszal loptak el Szentendréről - tudta meg a HavariaPress. A tolvajok április 24-én törtek be a szentendrei múzeumba, és Czóbel Béla négy korai alkotását vitték magukkal. Az ellopott festményekre augusztus elsején bukkantak rá a nyomozók egy budai lakásban. A rendőrség a szakértői vizsgálatok lezárását követően kedden délelőtt adta vissza a képeket a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának. Az ügyben egyébként eddig három embert helyeztek előzetes letartóztatásba. A nyomozók szerint a betörés két helybéli férfi rovására írható, míg harmadik társukat orgazdasággal gyanúsítják.