Naturalista Batman-film készül

Cinematrix
2004.03.17. 11:23
Az ötödik Batman-mozi, a Batman Begins producere, Charles Roven nyilatkozata szerint az új film koncepciója teljesen különbözik az eddigi részekétől: a tervek szerint minden sokkal valóságosabb lesz benne. A filmet a múlt héten kezdték forgatni Izlandon.

"Batman csak olyasmit fog csinálni, amire a ma élő ember is képes lehetne. A mindenféle kütyü, a repülő, az autó, Batman köpenye pedig tudományosan megalapozott kell hogy legyen, a látványos, ám használhatatlan kacatoknak nincs helyük, mert azt akarjuk, hogy a néző úgy érezze, mindez akár ma is történhetne" - mondta Roven, aki a Scooby-Doo 2. bemutatóján (magyar premier április 8.) adott interjút a SCI FI Wire-nek.

A Batman Beginsben története tekintettel lesz a folytatásokra. A film azt mutatja majd be, hogy milyen út vezetett Bruce Wayne Batmanné válásához, de ugyanúgy a többi karakter - Batman későbbi halálos ellenségei - fejlődésével is foglalkozik majd.

A 2005 nyarán mozikba kerülő Batman Begins rendezője Christopher Nolan, a főszereplő pedig Christian Bale, aki Roven szerint a lehetséges folytatásokra is leszerződött.