Nyolc új tag a halhatatlanok társulatában
Az örökös tagság kuratóriuma minden kategóriában négy-négy művészt jelölt a halhatatlanok társulata örökös tagjának. Közülük választotta ki a közönség kategóriánként azt a két-két művészt, akinek a lábnyomatát szombaton vették le. A fémbe öntött lábnyomokat a tervek szerint ősszel avatják fel a Pesti Broadway-n, a Nagymező utcában.
Első alkalommal 1996-ban választottak örökös tagokat. Az MTV akkori népszerű kulturális műsora, a Stúdió, valamint a Petőfi rádió azzal a céllal indította el a szavazást, hogy a közönség is adhasson díjat szeretett művészeinek. Az örökös tagok sorába 1999-ig évente kerültek be újabb művészek, majd négy esztendőnyi szünet után 2003-ban újították fel a közönségszavazást. A halhatatlanok társulata a most megválasztott művészekkel együtt összesen 100 tagot számlál.