Idén is lesz Összpróba Tábor Balatonföldváron

2011.04.20. 10:42

Június 26. és július 12. között hetedszer vehetik birtokba Balatonföldvárt és a Kultikötőt (szabadtéri színház) a diákok.

"Az idei ifjúsági tábor színházkurzusának vezetését ismét elvállalta Hámori Gabriella, az Örkény Színház művésze. Tavaly fantasztikusan dolgozott együtt a gyerekekkel. A felnőtt táborban Fullajtár Andrea 3. nyarát tölti majd Földváron és Rába Roland is visszatér segíteni a színházi műhelymunkában" – mondta Nagy Viktor táborvezető (az Összpróba Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Budapesti Kamaraszínház színművésze).

A 2003-ban indult „Összpróba program” ifjúsági alkotótáboraiban három kurzus választható: a színház, a film és tánc. A filmesek egy kisfilmet készítenek, ismerkednek a forgatókönyvírással, a forgatással és filmszínészjátszással. A táncosok több stílussal ismerkedve egy koreográfián dolgoznak. A színházi kurzusban a műhelymunka a színházművészet, a színpadi beszéd-és mozgástechnika, a rendezés és a dramaturgia mentén zajlik.

Vannak közös foglalkozások is, mozgásórák, színdarabok, filmvetítések, szakmai beszélgetések. A táborzáró esten minden csoport bemutatja produkcióit.

Összpróba Tábor, információk

Az idei év kurzusvezetői és művésztanárai: Hámori Gabriella és Pogány Judit (Örkény István Színház), Fullajtár Andrea (Katona József Színház), Nagy Viktor (Kamaraszínház), Groó Diána (filmrendező), Rába Roland és Nagy Zsolt (Nemzeti Színház) és Gáspár Sándor (Új Színház) lesznek.

Ifjúsági tábor: 2011. június 26 - július 5.

Felnőtt tábor: 2011. július 5 -12.

Helyszín: Balatonföldvár

Étkezés: Platán Étterem, Balatonföldvár (3 étkezés)

Szállás: Általános Iskola, 8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi u. 3.

A jelentkezőket az Európai Kulturális Társaság 10 000 Ft-tal támogatja

Kontakt: www.osszproba.hu