Háromszázezren látták a '400 év francia festészete' kiállítást

MTI
2005.02.27. 12:58
A háromszázezredik látogatót köszöntik vasárnap délután a Műcsarnok "Mesterművek - 400 év francia festészete" című kiállításán - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára. Schneider Márta elmondta: várhatóan vasárnap délután 4 és 5 óra között köszöntik a Műcsarnok kiállításának háromszázezredik látogatóját, a kiállítás utolsó napján.

Mint mondta, azt kérte a Műcsarnok igazgatójától, hogy akik beálltak vagy még beállnak a Műcsarnok előtt kígyózó sorba, azokat engedjék be, hogy megnézhessék a kiállítást. Hozzátette: a kiállítás nyitva tartását sajnos nem lehet meghosszabbítani, mert a szerződés nem engedni. A Cézanne, Degas, Gauguin, Monet, Matisse, Picasso és Renoir festményeit is felvonultató kiállítás kétszázezredik látogatóját február 16-án köszöntötték. A Műcsarnok tárlatának látogatottsága vetekszik a Szépművészeti Múzeumban 2003 decemberben megnyílt Monet és barátai című kiállításéval; az utóbbit három és fél hónap alatt több mint negyedmillió látogató tekintette meg.