Ezt követően a győri Forrás-társulat Az árva Twist Olivérrel, a Kamera '67 Filmklub az Elhagyott árnyék című filmesttel, a Szegedi Kortárs Balett a Szentivánéji álommal mutatkozik be. Hosszú kihagyás után kollektív tárlattal jelentkezik a Nagykanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete. Nagykanizsa vendége lesz a Bella Voce vonóstrió és Bertók László Kossuth-díjas költő, a költészet napja előestéjén pedig József Attila életútjának verses felidézésével zárul a kanizsai tavaszi fesztivál programja, tájékoztatott Papp Ferenc.
Tavaszi művészeti fesztivál Nagykanizsán
Nyolc műfaji-alkotói ágban tizennégy rendezvényt kínál Nagykanizsán a március 12-én kezdődő tavaszi művészeti fesztivál, tájékoztatta a házigazda Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója az MTI-t. Országosan ismert művészeti együttesektől és előadóktól a helybéli tehetségekig sok szereplője lesz az egy hónapon át tartó tavaszköszöntő fesztiválnak, mondta Papp Ferenc. A március 12-i megnyitón a szlovéniai Lendva Galéria mutatja be kárpát-medencei képzőművészeti gyűjteményét, illetve a világhírű hegedűvirtuóz, Mága Zoltán, valamint az Angyalok koncertje várja a közönséget. A későbbiekben többek között a Sziget Színház társulatának Marica grófnő-előadása, a Fogi Színház gyermekmusicalje, a Vuk és Koncz Zsuzsa koncertje kínál programot.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58