Omega koncert Prágában

MTI
Több mint három évtized után újra fellép Prágában az Omega zenekar - jelentette be kedden Jan Kratochvíl, a Liver Music rendezőiroda munkatársa. A koncert június 9-én este a legendás prágai Lucerna palota nagytermében lesz, amelynek férőhelye az ilyen rendezvények alkalmával mintegy 4000-4500 fő. Kratochvíl szerint az Omega az egykori Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi sikereket elért, legendás zenekara.

Az Omega először - és eddig egyetlen alkalommal - 1971-ben a harmadik csehszlovák beatfesztiválon mutatkozott be a cseh közönségnek Prágában, mégpedig hatalmas sikerrel, ahogy azt a korabeli sajtó is bizonyítja. A zenekar számai a hetvenes és a nyolcvanas években ismertek és népszerűek voltak a csehek körében, és olykor ma is hallani egy-egy számot az éterben. A Gyöngyhajú lány című slágernek cseh változata is közismert lett, s manapság is aránylag gyakran hallani a rádiókban.

Az Omega együttes az idén egyébként Erdélyben szintén koncertezik, az ősz folyamán a Vajdaságban és Szlovákiában is fellép, továbbá néhány nyugat-európai nagyvárosban. Várhatóan az ősszel megjelenik egy új Omega CD is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25