Félszáz énekkar a nemzetközi kórusversenyen

MTI

Tizenhat ország ötvenegy énekkara vesz részt a tizedik alkalommal megrendezendő Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen, amelynek nyitó hangversenyét vasárnap este tartják a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében. A négynapos eseményre a huszonhat magyarországi énekkar mellett Bosznia-Hercegovinából, Lettországból, Észtországból, Svájcból, Görögországból, Németországból, Oroszországból, Svédországból, Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, a Dél-Afrikai Köztársaságból, Dániából, Csehországból és Japánból érkeznek résztvevők. A nyitó hangversenyen Vajda János: Így volt, így se... című oratóriuma, illetve Heinrich Biber Salzburgi miséje hangzik el, vezényel Hollerung Gábor.

A verseny két nehézségi szinten, tizenegy kategóriában zajlik. A szerdai zárónapon, a Nemzeti Koncertteremben rendezik meg az úgynevezett nagydíjas versenyt, amelyen a kategóriagyőztes énekkarok lépnek fel. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó karnagyokat különdíjjal jutalmazza a zsűri. A kórusverseny védnöke a Magyar Köztársaság volt elnöke, Göncz Árpád, míg tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta. Az esemény nyitva áll a nagyközönség előtt, a kategóriaversenyekre a belépés díjtalan.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25