Kubai filmeket mutat be a Cervantes intézet

MTI

Tucatnyi kubai filmet mutat be Budapesten a Cervantes Intézet az elkövetkező hónapokban, közölte a spanyol kulturális intézet az MTI-vel. A július ötödikétől szeptember végéig tartó "kubai hetek" programjában az elmúlt évek kubai filmterméséből igyekeznek átfogó képet adni, de láthatók lesznek a nagyvilágban talán legismertebb kubai rendező, Tomás Gutierrez Alea olyan korábbi alkotásai is, mint Az elmaradottság emlékei (1968), illetve a Magyarországon már bemutatott Eper és csokoládé (1993). A sorozatban szerepel Humberto Solás 1968-ban készült Lucía című filmje is, amelyet a nemzetközi filmkritika minden idők tíz legjobb ibéroamerikai filmje között tart számon.

A filmek válogatásánál a kubai hetek szervezői arra törekedtek, hogy bemutassák a karib-tengeri szigetország spanyol és afrikai gyökerekből táplálkozó kultúráját - fogalmazott a Cervantes intézet tájékoztatója. A spanyol kulturális intézetben ingyen megtekinthető filmek mellett a Budapesten élő kubai grafikus, Irra művei, valamint Pesti Ákos Kubában készített fotói várják a látogatókat. Több alkalommal vetítik majd Szigeti Csilla San Lázaro című dokumentumfilmjét is, amely a katolikus és az afrikai eredetű yoruba vallás sajátos kubai keveredését mutatja be.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58