Iglódi István marad a Pesti Magyar Színház igazgatója

MTI
2005.07.15. 15:45

Iglódi István jelenlegi igazgatót nevezi ki a Pesti Magyar Színház élére november 15-től három évre Bozóki András kulturális miniszter, tudatta a tárca sajtóirodája pénteken az MTI-vel. A miniszter a színházi szakma képviselőivel folytatott konzultációt követően hozta meg döntését, olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. A miniszter a régi-új igazgatótól azt várja, hogy a következő években tovább folytassa azokat az előkészületeket, amelyeket a színház szakmai munkájának megújítására eddig tett, írta a sajtóiroda. Bozóki András múlt csütörtökön jelentette be, hogy Iglódi István egyedüli pályázóként jelentkezett a posztra. A miniszter akkor nem hirdetett eredményt, további konzultációt tartott szükségesnek a szakma képviselőivel.

A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes művész 2000 óta a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője, több mint száznegyven színházi rendezés áll mögötte. Iglódi István pályája kezdetén a Nemzeti Színházban (mai Pesti Magyar Színház), majd a Népszínházban dolgozott, 1980-1989 között a József Attila Színház főrendezője volt. 1989-től ismét a Nemzetihez szerződött, ahol 1995-ben főrendezői, 1999-től megbízott igazgatói feladatot látott el. 1977 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen docenseként zenés színészmesterséget oktat.