Könyvaukció rekord leütésekkel

MTI
2005.10.02. 17:24
A Magyar Rádió Márványtermében vasárnap délelőtt rendezett 16. könyvárverésén 443 tételt vittek kalapács alá. A könyvek és aprónyomtatványok mellett kínáltak folyóiratokat, kéziratokat, plakátokat és grafikákat is.

Éppen ez utóbbiak indultak a legmagasabb kikiáltási árról. Victor Vasarely Vega csillagképek című, nyolc műlapból álló, mindössze 110 példányban megjelentetett mappája elérte a félmillió forintos leütési árat. Ezt tartják a legszebb Magyarországon nyomott Vasarely -albumnak, amelyből mindössze 30 maradt itthon, a többit Párizsba vitték. A művész mindegyik lapot saját kezűleg szignálta.

Megközelítette a százezer forintos álomhatárt a Rippl-Rónai József emlékezései című, a Nyugat kiadásában 1911-ben megjelent kötet, amelyet a művész tíz, egész oldalas cinkográfiája illusztrál. Mindezek mellett növeli az értékét, hogy mellékelték hozzá a Rippl-Rónai rajzából készült díszpapírszalagot. Az antikvár könyvekről ugyanis általában hiányozni szokott az efféle litográf könyvszalag.

Weöres Sándortól autográf kéziratokra, publikálatlan versekre, gépelt kéziratokra lehetett licitálni. Mind a nyolc tétel jóval kikiáltási ára fölött kelt el, csakúgy, mint az igazi csemegének számító, Weöres Sándor idős korából való rajzokat, jegyzeteket tartalmazó lapok.

A könyvritkaságok, - köztük 1800 előtti kiadványok, első kiadások, számozott, dedikált, aláírt, bibliofiliák, Kner kiadványok és nyomdatermékek - mind megkétszerezték, sőt megnégyszerezték induló árukat. Igazi ritkaság Pázmány Péter Isteni igazságra vezérlő kalauz című művének 1613-ból való pozsonyi első kiadása. Annak ellenére, hogy a korabeli bőrkötésű könyv néhány utolsó oldalán szúrágás nyomai fedezhetők fel, összességében kiváló állapotban van. 100 ezer forintra értékelték, és 550 ezerért szerezte meg valaki.

Gyűjtők harcoltak hosszasan, egymásra licitálva Petőfi Sándor 1842-46-os, második kiadású összes költeményeit tartalmazó két kötetéért, valamint a Tigris és hiéna 1847-es első kiadásáért. Az előbbit 95, az utóbbit 85 ezer forintért sikerült megvennie a kitartóbb félnek.

Több mint ötszörös árat (32 ezer forintot) ért el az aukció első tétele, Ady Endre verseskötetének a Nyugat által 1910-ben megjelentetett első kiadása. Különlegessége, hogy az egyik lapon egy ceruzával írt Ady-sor is olvasható.

Csathó Kálmán munkáinak gyűjteményes kiadásáért, Déry Tibor A kiközösítő című regényének első kiadásáért, egy Dickens-kötetért is megküzdöttek a könyvek szerelmesei. Kikiáltási árának sokszorosáért vitték el Kosztolányi verseskönyvét (az első amatőr Tevan-kiadást), amelyet az író Kárpáti Aurélnak dedikált, és ugyancsak a kikiáltási ár többszöröséért kelt el Márai Sándor öt első kiadású regénye.

Egy műszaki üzlet árjegyzéke 3 ezerről 11 ezerre emelkedett, kikiáltási árának ötszörösét adták egy okkultizmussal foglalkozó 1926-os kiadványért, a Kommunista Kiáltvány, amelyet a mű keletkezésének 100. évfordulójára 1948-ban adtak ki, majdnem hatszoros áron, 13 ezer forintért cserélt gazdát.