Letölthető lesz Lennon életműve

MTI
2005.11.15. 11:07

Decembertől letölthető lesz az internetről John Lennon teljes szólóéletműve, jelentette be az EMI Music. Lennon lesz az első az egykori Beatles-tagok közül, akinek törvényes online kereskedelmi zenei szolgáltatókon keresztül lesz hozzáférhető önálló munkássága. A Lennon-dalokat egyebek közt a Napsterről, a Rhapsodyról, az MSN Musicról és a Yahoo Musicról lehet majd leszedni. A legújabb dupla CD-s válogatást, a Working Class Herot, máris feltették több internetes honlapra. Az életmű többi dala Nagy-Britanniában december 5-től, az Egyesült Államokban december 6-tól lesz letölthető.

A Working Glass Hero különben nem aratott különösebb sikert az Egyesült Államokban. A Billboard 200-as listáján a 135. helyen kezdett öt héttel ezelőtt és eddig mindössze 32 ezer példányban kelt el. John Lennon özvegye, Yoko Ono örömét fejezte ki, hogy néhai férjének zenéjét a digitális korszak nemzedéke is élvezheti, emlékeztetett arra, hogy Lennon maga is nagy érdeklődést tanúsított az új technológiák iránt, és valószínűleg tetszene neki az internet. Az EMI nem áll meg Lennonnál. Tárgyalások folynak az Apple Corps.-szal, hogy a jövőben a Beatles dalai is felkerüljenek legális internetes szolgáltatókra. Eddig ugyanis a zenekar nem engedélyezte a terjesztés e módját.