Debreceni Tavaszi Fesztivál március 10-től

MTI

A korábbi évek hagyományaihoz képest néhány nappal korábban, már március 10-én megkezdődik az idei, 16. Debreceni Tavaszi Fesztivál, közölte Kósa Lajos, a város polgármestere csütörtökön. A korábbi kezdésnek az az oka, hogy csak ebben az időben ér rá Schiff András zongoraművész, aki 1980 óta most először koncertezik majd a debreceni Kölcsey Központban. Beethoven Estjének bemutatására Debrecenbe szállítják a zongoraművész egyik kedvenc zongoráját. Az idei fesztiválon megemlékeznek Mozart születésének 250. évfordulójáról. Különleges élményt ígér a prágai Nemzeti Marionett Színház Don Giovanni-előadása és a fővárosi Operettszínház Mozart-musicalje is.

Tony Lakatos Gypsy Colours lemezének bemutatóján többek között Szakcsi lakatos Béla, Peceg Lakatos András és Szalóki Ágnes is fellép. A fesztiválon mutatkozik be az Állami Népi Együttes új produkciója is. Nagy várakozás előzi meg a Németországból érkező Abba Mania fellépését is, mondta Siklós Csaba, a helyi Főnix Rendezvényszervező Kht. programigazgatója. A színházlátogatókat a Márai Sándor életét bemutató produkció várja. Debrecen két évvel ezelőtti párizsi vendégeskedését viszonozza az idei tavaszi fesztivál díszvendége, a francia főváros Montmartre kerületének a bemutatkozása: a zene, a tánc, a fotókiállítás mellett Monmartre gasztronómiai különlegességeit, borait is megízlelhetik az érdeklődők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17