Interneten az erdélyi magyar könyvtárak állománya

MTI

Harmincezer könyvcímet tartalmaz a hétvégén Kolozsváron bemutatott Erdélyi Közös Katalógus (EKKA), amelynek célja a virtuális egységes erdélyi könyvtárkatalógus létrehozása. A projektet a Nagy Zsolt romániai távközlési miniszter jelenlétében mutatták be. A www.konyvtar.ro címen található katalógus megkönnyíti a felhasználóknak mind a bibliográfiai leírás, mind a tárgyszavak szerinti könyvkeresést. Az érdeklődők megtudhatják, hogy a keresett példány hol található meg, kölcsönözhető-e vagy a csak a könyvtárban lehet-e olvasni, de arról is tájékoztat a katalógus, hogy a keresett könyvet mikor kell visszavinni a könyvtárba, ha azt éppen valaki kikérte.

A Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány által meghirdetett pályázat útján megvalósult rendszer azért is fontos, mert elősegíti, hogy az Erdélyben megjelent magyar kiadványok is megjelenjenek a közös magyar katalógusrendszerben. Brém Walter, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságot (EMT) képviselő programfelelős az MTI-nek elmondta: mindez főleg azoknak a romániai magyar könyveknek az esetében fontos, amelyekről az elmúlt évtizedekben nem küldtek kötelező példányt Magyarországra. A jövő héten várhatóan megduplázódik az elérhető katalogizált könyvcímek száma, így a nyilvántartott kiadványok száma eléri a hatvanezret.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17