Szórakoztató történelmi életrajz lett az év német regénye

Népszabadság
Még csak harmincegy éves a német irodalom legújabb csodagyereke. Daniel Kehlmann A világ felmérése című regénye eddig 400 ezer példányban kelt el, hetek óta vezeti a Spiegel bestsellerlistáját, maga mögé utasítva Harry Pottert és John Irvinget - írja a Népszabadság németországi tudósítója. A Münchenben született, de Bécsben nevelkedett fiatalembernek a mostani a hatodik műve. Előző regénye, a médiavilágról írt szatíra Én és Kaminski címmel magyarul is megjelent.

Kehlmannt nemrég a 2005-ös év írójának választotta a német könyvkiadók szövetsége, könyve pedig az év regénye lett. A világ felmérése úgy kezdődik, mint egy száraz szakkönyv, majd váratlanul szórakoztató és tanulságos regény lesz belőle. Kehlmann regényének középpontjában két német tudós, a világutazó Alexander von Humboldt és a matematikus Carl Friedrich Gauss áll.

Kehlmann maga azzal magyarázza a "történelmi életrajzként" definiált regénye sikerét, hogy az olvasók igenis szeretnének tanulni, nem szabad őket könnyű irodalommal lebecsülni. Ezt a könyvkereskedők is megerősítik, hiszen felfedezték a művet azok is, akik általában csak szakkönyveket vesznek, és azok is, akik a klasszikus irodalomhoz ragaszkodnak. Kehlmann egyébként konzultált matematikusokkal, Gauss- és Humboldt-kutatókkal, akik teljesen hitelesnek és tudományosan megalapozottnak tartották a regényt. A regényt Fodor Zsuzsa fordításában őszszel jelenteti meg a Magvető Kiadó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17