Anarchista reggae és klezmer-ska a hajón


King Django

Március 10-én, pénteken este a budapesti A38 hajón együtt lép fel King Django, a New York-i zenész-énekes zenekarával, a pakisztáni származású angol Babar Luck és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A magyar felmenőkkel is rendelkező King Django pozant, ukelét, szájharmonikát, melodikát és még ezernyi hangszert forgató zenei polihisztor, a ska-klezmer atyja, egyben raggamuffin mc és énekes is, aki fellépései során skát, reggaet, rocksteadyt, világzenét és dancehallt vegyít. King Django stúdiót is üzemeltet (Version City), producerkedik, a New York-i ska- és reggaeélet egyik mozgatórugója, a haszid reggae első képviselője (a mára már világszerte ismert Matisyahu elődjének is tekinthető, sőt zenészeik közös albumot is készítettek).

A King Djangót kísérő zenekar basszusgitárosa szólóban is bemutatkozik: a pakisztáni származású, muszlim Babar Luck nyolcévesen került Londonba, ahol később az őt körülvevő konfliktusok, iskolák között kirobbanó bandaharcok elől a reggaezenében talált menedéket. Miután kipróbálta magát a legendás angol skacore zenekar, a King Prawn basszusgitárosaként, szólóprojektbe kezdett, melyben folk-, rock- és egyéb hatásokat is felvonultató reggaezenéjét társadalomkritikus szövegekkel ötvözi. Babar Luck első, önálló hanganyagát, a "Care in the Community" című albumot mutatja be pénteken. A koncert házigazdája a Pannonia Allstars Ska Orchestra lesz. A zenekar januárban jelentette meg első stúdióalbumát az amerikai Megalith Records európai részlegénél, Budapest Ska Mood címmel, melyen King Django is vendégszerepel. A koncertek után a PASO Soundystem szolgáltatja majd a skát, reggaet és dancehallt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31