A britek nem kedvelik a szomorú könyveket

MTI
A brit olvasók nem kedvelik a szomorúan végződő regényeket - derült ki egy szigetországi felmérésből, amelynek során 1740 embert kérdeztek meg.

A legnagyobb sikert azok a könyvek aratják, amelyekben a jó győz, a főszereplők egymásra találnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A tetszési lista élén így állhat például a Jane Eyre, és kerül a végére a Doktor Zsivágó, vagy Az angol beteg. A legtöbben szívesen átírnák happy endre a bús végeket. A megkérdezettek mindezt azzal indokolták, hogy a könyvet elolvasása után sokáig nem felejtik el az emberek, és a boldog vég optimista hatással van rájuk.

A 16 év alattiak között 8,6 százalék azért értékeli a szomorú vagy akár katasztrofális befejezést is, de a 41 és 65 év közöttiek vannak olyanok is, akik nem olvasnak el egy regényt, ha tudják előre, hogy a történet rosszul végződik. Csupán egy ember nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten a szomorú véget kedveli és minden ötödik embernek tetszik a "vegyes" megoldás is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17