Magyarország a bolognai gyermekkönyvvásár díszvendége

MTI
Magyarország lesz az idei bolognai gyermekkönyvvásár díszvendége. A világ legjelentősebb szakmai fórumán harminc illusztrátor mutatkozik be - mondta Bozóki András kulturális miniszter hétfőn.

Az egy hét múlva nyíló négynapos eseményen 60 ország mintegy 1400 kiállítója vesz részt. A rangos vásár közönsége a magyar alkotók eredeti műveit és rajzfilmjeit tekintheti meg. Sárkány Győző, a magyar szakmát összefogó szervezet, a Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke elmondta: a 64 négyzetméteres nemzeti standon 200 illusztrált gyerekkönyvet állítanak ki, és az alkotók minden generációja képviselteti magát.

Az olasz városban olyan illusztrátorok munkái lesznek láthatók, mint Jankovics Marcell, Kállai Nagy Krisztina, Rófusz Kinga és Vida Győző. Békés Pál író, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar szekciójának elnöke elmondta, a magyar bemutatkozás "húzóneve" természetesen Molnár Ferenc, akinek A Pál utcai fiúk című regénye Olaszországban majdnem olyan sikeres, mint Magyarországon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17